Diagram

Tervezett és megszületett gyermekek

Jól látható az ábrán, és mivel népszerű a téma, sokat lehet mostanában hallani arról, hogy a gyermekvállalási tervek és a valóság, azaz a ténylegesen megszületett gyermekek száma között lényeges eltérés van. Ad-e ez okot aggodalomra, és mivel magyarázható a folyamat?

Tervezett és megszületett gyermekek

A tervek és a gyakorlat közötti eltérést egy konfliktus okozza, amely a gyermekvállalás és más kihívások (munka, jólét, szabadság stb.) között húzódik. 

Teljes termékenységi arányszám

Azt mutatja meg, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna életet. Ahhoz, hogy egy népesség újratermelje önmagát, ennek az értéknek valamivel meg kellene haladnia a kettőt.

A konfliktus következtében egyes párok gyermekvállalási tervei késleltetve, vagy egyáltalán nem válnak valóra. Akik idősebb életkorban tervezik első gyermeküket, azok gyakrabban sikertelenek (mert nem marad már elég idejük, hogy a tervezett számú gyermek megszülethessen, illetve az idő előrehaladtával a női fogamzóképesség csökken, és lehet, hogy egyáltalán nem születik végül gyermekük). 

Az ábrán azonban jól látható, hogy az ideálisnak vélt gyermekek száma mindig is meghaladta a valóban megszülető gyermekek számát. Miért kongatják akkor a vészharangot?

Egyrészt, mert az ideálisnak gondolt gyermekszám is kettő alá csökkent, ami pedig a társadalom önfenntartását jelentené. Ráadásul míg 1974-ben az ideálisnak gondolt gyermekszám 82%-a meg is született, addig 2009-ben a tervezett gyerekeknek már csak 67%-a jött világra.  Másrészt pedig nyilvánosságra kerültek olyan kutatási eredmények is a közelmúltban, amelyek szerint a szülőképes korban lévőket egyre gyakrabban érik olyan hatások, amelyek gyermekvállalási terveik megváltoztatását vonják maguk után (például munkahely elvesztése, külföldi munkavégzés, párkapcsolatok instabilitása).  A revíziónak pedig következménye az alacsonyabb gyermekszám.

Az adatok és a megállapítások egy része Kapitány Balázs - Spéder Zsolt: Gyermekvállalás című tanulmányából származnak, amely a Demográfiai Portré 2012 című KSH kiadványban jelent meg.

Forrás: Demográfiai Portré 2012, KSH

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Kölöknet hozzászólás

aláírás