CsaládTabuSzexualitás

A szexről, szexualitásról beszélni kell!

Ahogy a testtudatosságról, nemi betegségekről, terhességről és szülésről, a test folyamatos alakulásáról-átalakulásáról (beleértve az öregedést is, nem csak a kamaszkort), szeretetről, szerelemről, párkapcsolatról, családról, házasságról, válásról, maszturbációról, menstruációról, kívánt és nem kívánt terhességről, nemi identitásról, nemi szerepekről, szexuális orientációról, nemet mondani tudásról és a nem elfogadásáról is. Amilyen hamar csak lehet. – Szél Dávid pszichológus írása a felvilágosító könyvekről.

Hátha ezzel végre megszüntethető lenne annak a sok évtizedes-évszázados hagyománya, hogy egyszerre övezi őrült nagy tabu azokat a témákat, amelyek közben nem csak úgy simán körülvesznek minket, hanem még ömlenek is minden létező csatornán keresztül.

A szülők félnek, titkolóznak, elhallgatnak, pironkodnak, szidnak, olykor tiltanak, miközben persze szexelnek, maszturbálnak, vágynak, fantáziálnak ők is, a gyerekek meg hát kíváncsiak, kérdeznek, de akkor meg sokszor titkokba, elhallgatásokba, pironkodásokba, szidásokba, olykor tiltásokba futnak bele, így hát inkább nem kérdeznek.

Így aztán a gyerekek úgy jutnak el a nemi érésükig, no meg az első szexuális élményükig, hogy már maguk is tele vannak félelemmel, titkokkal, elfojtásokkal, szorongással, reményekkel, elképzelésekkel és vágyakkal, melyeknek vagy van közük a valósághoz vagy nincs.

Pedig tényleg csak annyi kéne, hogy beszélünk a témáról. Nyíltan, őszintén, prüdéria- és tabumentesen.

Már csak azért is, mert a gyerekek maguktól is kérdeznek. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy mivel járnak jobban a szülők: ha tőlük kérdeznek először, ha tőlük hallják először, vagy ha a kevésbé ellenőrzött és ellenőrizhető internetről vagy egy hasonlóan tájékozatlan kortárstól gyűjtik be az információkat.

Persze, lehetne a szexuális nevelés a közoktatás része is, már az óvodában is kellene ilyen beszélgetéseket kezdeményezni, első osztálytól pedig rendszeresen, mindig az adott életkornak megfelelően, de hát egyelőre még mindig ott tartunk, hogy szexuális nevelés nincs, felvilágosítás talán van, vagy valamikor 6-7. osztály körül, de sokszor csak 9-10. osztályban kerül erre sor, akkor is zömmel a biológia óra keretében az iskolaorvos, esetleg az iskolapszichológus vezetésével. Már ha van iskolapszichológus, már ha van erre kapacitása.

Pedig ha ez működne, akkor annak elég kézzelfogható eredményei lennének, ahogy vannak is, mondjuk az Egyesült Királyságban. Itthon egyelőre azonban még csak elszigetelt, egymással nem különösebben kapcsolatban lévő kezdeményezések vannak csupán. Ezek közül a legjelentősebb és legfontosabb a www.yelon.hu, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány online szexedukációs programja.

Komoly tehát ebben az anomáliában a piaci, pszichológiai és szociológiai rés, amit egész ügyesen bélelnének ki a szexuális neveléssel foglalkozó könyvek, ha ezek zöme nem fordítás lenne. Így viszont mégsem illeszkedik annyira a hazai közbeszédbe és társadalmi térbe az a nyelvhasználat és az a mélység, amit ezek a könyvek megpendítenek. Így viszont eleve csak egy szűk réteghez tudnak szólni, azokhoz, akik ezen könyvek nélkül is mernek, tudnak, akarnak beszélni kényes témákról is. Sajnos ilyen a rettenetesen népszerű és már többedik kiadását megélő Ida, Peti és Picuri és a jóval újabb Az enyém is megnő? című könyvek.

Annak ellenére, hogy a két könyv egymástól teljesen függetlenek (más képi világ, más életkor, más témák), mégis, mintha az előbbit szükséges lenne óvodás- és kisiskolás korban elolvasni a gyerekekkel ahhoz, hogy az utóbbit gond nélkül, értőn vegyék kiskamasz gyerekek a kezükbe.

Akiknek viszont valamilyen okból kimaradt az Ida, Peti és Picuri, tehát akiknél valamilyen okból kisgyerekkorban elmaradt a szexualitásról való beszélgetés, azoknak gondja lehet csomó kifejezéssel és jelenséggel, témával, amit Az enyém is megnő? már evidenciaként kezel. Az egyes témákba ugyanis épphogy csak belemegy a könyv, el viszont nem mélyül.

Ezzel együtt mindkét könyv kifejezetten fontos, jó és hasznos lehet, ahogy a többi, szexuális neveléssel foglalkozó könyv is (hogy csak néhányat említsek: Az én testem – Tinilányok kérdései, Hoppál Bori válaszai, Fiúnak lenni csúcs, Lánynak lenni csúcs, BUMM a gatyában, 100% lány, 100% fiú – Hogyan, mikor és miért változok? Mi újság alul? Hű, de nagy vagy) csomó tabut felborítanak, csomó megosztó témába bátran belemennek.

Viszont akármilyen jók is a szexuális neveléssel foglalkozó könyvek, nem állhatnak önmagukban, nem helyettesíthetik sem az iskolai (és óvodai!), sem az otthoni párbeszédeket, nem oldják, nem oldhatják fel a már említett anomáliákat. Az Ida, Peti és Picuri Svédországban, Az enyém is megnő? pedig Ausztriában a szexuális nevelés rendszerének szerves részét képezik, nem attól függetlenek, nem azt helyettesítik, pótolják.

Magyarországon viszont nem illeszkednek ezek a könyvek semmilyen rendszerbe, kánonba, a szülők magukra maradnak a könyvesboltok polcai előtt, hiszen ők maguk sem részesültek szexuális nevelésben, ők maguk sem tudják, hogyan, mikor és miről érdemes beszélni, így aztán azt is nehéz eldönteni, hogy melyik könyv a jó. A legtöbb szülő pedig sajnos nincs is olyan helyzetben, hogy könyvesboltok polcai előtt álldogáljon, nekik, az ő gyerekeiknek különösen fontos lenne az intézményi szexuális nevelés.

Magyarországnak tehát mindössze három dolga van.

Egyrészt be kell vezetni végre a tudatos, strukturált és rendszerszintű, 5-6 éves kortól kezdődő szexuális nevelést, amihez természetesen szükség van elhivatott és képzett szakemberekre is, és el kell kezdeni hazai, szexuális neveléssel foglalkozó könyvek fejlesztésébe. Minél előbb, mert nagy a baj!

Szél Dávid,

pszichológus, az Apapara és a Lelki betevő című blogok szerzője

2018 július 30.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás