CsaládTabuGyász

Mit gondolnak a gyerekek a halálról (korosztály szerint)?

Ahhoz, hogy tudjunk beszélni a kisgyerekekkel a halálról, érdemes tisztában lennünk azzal, körülbelül mit gondolnak róla. 

 

Az egészen kicsi, öt év alatti gyerekek a halált időszakos, visszafordítható, személytelen eseménynek tartják. A mesékben és a rajzfilmekben a teljesen összevert, lerombolt karakterek is gyakran egyik pillanatról a másikra felélednek. Nem meglepő tehát, ha nem értik, mit jelent valójában a halál. Mivel még nehezen gondolkodnak fogalmakban, ezért ebben az életkorban ez így helyénvaló. 

Öt és kilenc éves kor között a gyerekek már elkezdik észrevenni, hogy az élő dolgok előbb-utóbb meghalnak, és ez a halál végleges. Ilyenkor viszont még hajlamosak arra, hogy ezt a folyamatot nem kapcsolják össze saját magukkal, tehát azt gondolják, hogy őket ez nem fogja soha érinteni. Elképzelhető, hogy összekapcsolnak képeket már a halállal, például a csontvázat. Néhány gyereknek rémálmai is lesznek tőle. 

Kilenc éves kor és a serdülőkor között aztán megértik, hogy a halál nem visszafordítható, és ők is meg fognak halni valamikor. 

Fontos megjegyezni, hogy természetesen a gyerekek különbözőképpen fejlődnek, így a halálhoz való viszonyuk is ennek megfelelően különböző. A saját élethelyzetük is meghatározza, mit gondolnak a halálról, és hogyan tudják kezelni a vele kapcsolatos érzéseiket. 

Előfordul, hogy már három éves gyerekek is kérdéseket tesznek fel a halállal kapcsolatban. Vannak gyerekek, akiket egy közeli hozzátartozójuk elvesztése nem érint meg, a kedvenc háziállatuk halála viszont nagyon megvisel. Néhány gyereknél abból látjuk, hogy megértette, mit jelent, hogy a játékaival lejátssza azt. 

Amikor kisgyerekkel beszélünk a halálról, fontos, hogy egyszerűen fogalmazzunk. Például, ha valaki meghal, akkor: nem lélegzik, nem eszik, nem éhes, nem fázik, és nem fogjuk őt többet látni. 

Akárhogyan is bírkózik meg a gyerek a halállal, vagy fejezi ki az érzéseit, szeretettel álljunk hozzá, és ne vegyük rossz néven. Figyelmesen hallgassuk meg, hogy megtalálhassuk, hogyan tudunk megfelelően válaszolni a kérdéseire. 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: gyász

Kölöknet hozzászólás

aláírás