CsaládTabuGyász

Amikor a gyerek a halálról kérdez…

Sok szülő pánikba esik mikor csemetéje az élet nagy dolgait kezdi el feszegetni. Gyakran pszichlógushoz fordulnak mondván, hogy nem normális négy-öt éves korban ilyenekről gondolkozni. Tényleg baj van ilyenkor? Mit tehetünk szülőként? 

“Anyu! Ha a nagypapa akkora volt mint te, hogy fér bele abba a pici vázába?” - hangzott el a kérdés egy ötéves kislány szájából, mire édesanyja szorongva hozta őt el hozzám azzal, hogy baj van. Zsófinál helyesebb, okosabb gyerekkel ritkán találkoztam, jelenlétemben könnyen feloldódott, voltak barátai, szeretett rajzolni, sokadik találkozásunkkor sem éreztem azt, hogy bármi gond lenne vele.

A nem is olyan távoli múltban a magas csecsemőhalandóság, a járványok, háborúk következtében  a mindennapok része volt az elmúlás. A gyerekek mindennek részesei, átélői, megtapasztalói voltak. A rituálékat, a gyászfeldolgozást a felnőtt közösségtől tanulták, mint az élet bármely más tényét.

Ma már a nagyvárosokban nevelődő gyermekek nagyon ritkán találkoznak a halállal. Nem élnek szoros közelségben állatokkal, nem tanúi születésüknek és elmúlásuknak, ha van is  veszteségélményük óvodáskorukra, annak leggyakrabban a  válás az oka, nem  egy haláleset. A nagyszülő halálát, esetleg szülő betegségét nem kísérhetik végig, a kórházakba nincsen bejárásuk, a szülők gyakran félnek  temetésekre  elvinni őket.  Ennek oka leginkább az, hogy  a mai szülők is így íszocializálódtak.

Miközben az elmúlás közvetlen tapasztalata és az ehhez kapcsolódó rituálék mintha nem lennének jelen a gyerekek életében, közvetett csatornákon folyamatosan eljuthat hozzájuk a halállal kapcsolatos tartalom. Híradóból, esti filmből, felnőttek beszélgetéseiből óhatatlanul beszűrődik a halál témája. A szülőket gyakran aggodalommal tölti el, ha az elmúlással kapcsolatban kell beszélgetniük gyermekükkel. Nem mernek őszintén válaszolni gyermekeik felmerülő kérdéseire. Egyrészt vélt kíméletből, másrészt saját halálszorongásuk miatt. Pedig a gyerekeket természetes módon érdekli a halál, félelmet kelthet bennük, számos logikus kérdést vet fel bennük.

Amikor a gyerek a halálról kérdez…

Na de óvodáskorban?

Már a 3 éveseknek is van valamiféle naív elképzelésük a halálról, de 4-5 éves korukra már olyan értelmi készségeik is alakulóban vannak, mint például az időérzékelés; a véglegesség, visszafordíthatatlanság fogalmaiban való gondolkodás. Ezek természetesen még nem érett fogalmak, sokat alakulnak még, de már tud ezekben gondolkozni. Teljesen természetes, ha az óvodáskorú gyerekek a halálról kérdeznek. A halál fogalma körülbelül 8-10 éves korukra alakul ki teljesen. Ennek tartalma, szorongató volta nagyban függ attól, hogy szülőként mit adunk át gyermekeinknek.

Az egzisztenciális pszichológusók úgy vélik, hogy a felnövekvő gyermek egyik legfontosabb fejlődési feladata halálszorongásának leküzdése. Képviselőik szerint, ha ez valami okból nem sikerül, a halállal való viszonyuk rendezetlensége könnyen okozhat megtorpanásokat a személyes fejlődés folyamatában, illetve később pszichés problémák alapja is lehet. Mindezek miatt kiemelt jelentősége lehet annak, hogyan adjuk tovább halállal kapcsolatos tudásunkat és attitűdjeinket a következő generációnak, milyen válaszokat tudunk nyújtani a halálról érdeklődő gyermek kérdéseire.

A  legjobb az, ha nyíltan és őszintén kommunikálunk a gyermekkel a halálról. Így lehetőséget kap elképzelései megfogalmazására, felteheti kérdéseit, ismereteit bővítheti a saját gondolatiságával. A gyerekek nem buták, néha többet tudnak az életről mint gondolnánk! Megfelelő értelmi és érzelmi kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy feldolgozzák a hiteles információt, illetve hogy megküzdjenek a vesztességgel, mozgósítva saját fantáziáikat, kialakítva egyéni elképzelésüket a halálról. Polcz Alain így fogalmaz: „A földben a test átalakul. Ásvány lesz belőle, és az ásványt felszívják a növények gyökerei, a fű, a virág, és bennük él tovább.... Az átalakulás kezdetét nevezzük halálnak.”

Ha bajban vagyunk a megfogalmazással, vagy nem tudjuk, hogy hogyan álljunk neki a beszélgetéseknek ma már nagyon jó meséket is lehet találni, amik segíthetnek.

Meggyőződésem azonban, hogy a szülő a gyermeke legjobb ismerője, egy kis önbizalommal mindenki képes még a nehéz témákról is beszélgetni csemetéjével. A legfontosabb, hogy a saját viszonyunkat tisztázzuk a halállal kapcsolatban. Lehet. hogy nem véletlenül kapjuk meg a kérdést? Nekünk is dolgunk van vele?

 

Sebők Franciska

www.empatika.net

 

forrás: ttp://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15952/toth-anett-agnes-phd-2017.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Polcz, Alain: Élet és halál titkai. Mit mondjunk a gyerekeknek? Budapest, Pont Kiadó

 

2017 április 22. Sebők Franciska

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás