Család

Mit tegyünk, ha gyerekünk a családi fészekből a Big Ben mellé költözik?

A statisztikák azt mutatják, hogy egyre több fiatal dönt úgy élete bizonyos szakaszában: szerencsét próbál külföldön. Hogy ezt kalandvágyból vagy kényszerből teszik, mindenki döntse el maga. Szülőként az a fontosabb, hogy szeretett gyermekünk elhagyja a családi fészket, és elindul a veszélyekkel teli nagyvilágba. De tényleg olyan szörnyű ez?

Néhány évvel ezelőtt tízből kilenc szülő gondolta azt: igen, ez tényleg szörnyű. Legalábbis első nekifutásra. Hiszen porontyuk, aki éppen csak most tanult meg járni, nemrég mondta ki az első szavakat vagy alig kezdte el az iskolát – most ott áll a felnőtté válás küszöbén, kezében a vándorbottal. Ebből a szempontból még az is mellékes, hogy az érettségi vagy a diploma után dönt úgy, hogy elhagyja az országot, egyébként egyre több példa van az előbbire is. ma már azonban még a legragaszkodóbb szülők is arra bátorítják gyerekeiket, hogy próbáljanak szerencsét az országhatáron kívül is.

A motiváció ereje

A szerencsésebb helyzetben lévők a középiskola és a főiskola/egyetem között tehetik ezt meg, és utána komoly tapasztalattal és nyelvtudással vághatnak neki a felsőoktatás hétköznapjainak. Akik nem rendelkeznek ilyen háttérrel, azok viszont éppen a könnyebb élet, a magasabb bérek és a kulturális sokszínűség miatt vágynak külföldre. A lényeg azonban nem változik: családunk egy tagja elszakad tőlünk, egy messzi helyre, ahol már nem vigyázhatunk rá, nem siethetünk rögtön a segítségére, és az ölelést sajnos a Skype sem helyettesíti.

Ha gyermekünk meghozta élete nagy döntését, a legjobb, amit tehetünk, hogy leülünk beszélgetni vele. Lehetőleg még a kiborulás és a könnyes búcsú előtt. Mindenekelőtt meg kell értenünk azt, hogy ő már egy teljesen más világban szocializálódott, a nyelvtudás már nem csupán preferált, hanem elvárt készség lett, a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően pedig szinte eltűntek a határok. Azt viszont nem árt tudatosítani a gyerekben, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés!

öt tipp szorongásaink mérsékelésére, avagy legyünk proaktívak

1.  Ma már számos blog és fórum létezik, ahol külföldön élő magyarok osztják meg egymással a tapasztalataikat, és bizony nagyon vegyes a kép. Ha megfelelően tájékozódtunk az adott ország sajátosságairól, összeírtuk a pró és kontra érveket, és ezek sem tántorítják el a gyereket az utazástól, akkor egyet tehetünk: támogatjuk.
 

2. Kutassuk fel azokat az ismerőseinket, akik hasonló helyzetben vannak, és a tapasztalataikból merítve próbáljuk meg minden lehetséges helyzetre felkészíteni gyermekünket. Ha megoldható, több forrásból is ellenőrizzük le a leendő munkaadót, járjunk utána a lakhatási lehetőségeknek, és azzal is vessünk számot, milyen nagyságrendben tudjuk anyagilag támogatni az országváltást.

 

3. Keressünk a célországban ismerősöket, biztosan akadnak ilyenek, nemcsak az országban, de talán a városban is: vészhelyzet esetén mindig jól jön egy helyi telefonszám, legalábbis addig, amíg anya és/vagy apa ki nem ér az első járattal…

 

4. A boldogulás nagy próbatétel, némi „előképzettség” is szükségeltetik hozzá. ha eddig nem foglalkoztunk azzal, hogy a hétköznapok aprónak tűnő, de igen fontos feladataira (legyen az a bankszámlanyitás vagy a tojásfőzés) felkészítsük az utódunkat, akkor rendezzünk gyorstalpalót a fontosabb kérdésekből.

 

5. Egy hosszabb tartózkodásra több holmit visz magával az ember gyereke, mint amennyit a fapados légitársaságok engedélyeznek. Kérdezősködjünk: hátha az ismeretségi körből (akár autóval, de akár kamionnal is) valaki éppen akkor utazik, és elfér nála némi csomag; számoljunk, melyik kerül többe: a fapadoson a csomagjegy vásárlása, vagy a hagyományos repülőjegy, ahol a csomagot nem számítják fel külön.

 

+1. Ha az első riadalmunkban úgy döntöttünk, hogy kikísérjük a gyereket, mert látni szeretnénk, hova is költözik, később azért gondoljuk meg még egyszer. Ezzel a döntéssel egyrészt elültetjük benne a kételyt, hogy egyedül nem képes a dologra, másrészt sokkal rosszabb elbúcsúzni kint, mint itthon: a repülőúton pont át tud állni a nagy önállóságra, és már úgy lép idegen földre, mint egy mindenre elszánt felnőtt.

 

Vannak sikertörténetek!

Nem reprezentatív felmérésünkből kiderül, hogy jó nyelvtudással, kellő talpraesettséggel és elegendő tőkével a világ bármely országában boldogulnak a magyarok. Mint például személyes ismerőseim, Eszter és Gyuri , akik Angliában próbáltak szerencsét. Érettségi után döntötték el, hogy belevágnak a nagy kalandba, ma már – csupán nyelvtudásuknak, kitartásuknak és szorgalmuknak köszönhetően – saját takarítócéget vezetnek, és megtehetik, hogy évente többször is hazalátogatnak. A távolság nagy, azonban számos példa azt mutatja, hogy Magyarországon belül sem látják gyakrabban egymást a fészekből kirepült fiatalok és a szüleik.

Noha a felmérések azt mutatják, hogy megnyúlt a szülőkkel egy fedél alatt töltött életszakasz, valahol mégis az az élet rendje, hogy a fiatalok egyedül boldogulnak. Az pedig, hogy ezt esetleg külföldön teszik, inkább lehetőség, mint tragédia. Ne a saját érzelmeinkkel törődjünk, illetve azzal is, persze, de csak miután felszállt a repülő: szülőként inkább arra törekedjünk, hogy gyermekünknek olyan hátteret biztosítsunk, ahová – és ezt vele is tudassuk– bármikor hazatérhet.

2014 május 30. Tóth Fanni

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás