CsaládKonfliktusPárkapcsolat

Kamasz mesebeszéd

A Farkas és a Vadász, avagy Grimm után szabadon...

Nem volt sok közük egymáshoz, bár egy mesében dolgoztak. Mondjuk, miről is beszélhettek volna vagy mikor? Csak akkor találkozhattak, amikor a Vadász megmentette Piroskát és a Nagymamát. Ennyi volt a kapcsolatuk, a Jó és a Gonosz, semmi több...

 

 

A Csitt! Gyerek van a háznál. Kamasz mesebeszéd című kötet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium irodalmi alkotókörében készült. Köszönjük a műhelyt vezető Juhász Ivánnak a közléshez való hozzájárulását!

 

Nem ismerték egymást, és ami azt illeti, nem is akartak megismerkedni, hiszen csak munkatársak voltak. Mígnem egy verőfényes reggelen mindkettőjükhöz becsöngetett a Postás. Egy-egy meghívót kaptak a XIV. üveghegyi mesefesztiválra. A Vadász a Legjóságosabb Mellékszereplő-díjra, a Farkast a Legrosszabb Gonosztevő-díjra jelölték, és ahogy a mesékben történni szokott, meg is nyerték mind a ketten.

Az eredményhirdetés utáni ünnepségen a győztesek asztalához kerültek. Mindenki belemerült a beszélgetésbe, kivéve ők. Nem is azért, mert lenézték volna a többieket, csak egyszerűen nem volt semmi mondanivalójuk. Két magának való fickó néhány mániával, barátok nélkül. Egy jó ideig csak ültek és hallgattak, de a Vadász megunta, és megpróbálta feldobni egyelőre a saját hangulatát. A társalgás döcögősen indult, de mire felszolgálták az első fogást, már egész jól elszórakoztatták egymást:

- És mivel törltöd a szabadidődet?
- Legtöbbször pihenek, tudod, a sok mesélés még a farkasokat is nagyon kifárasztja!
- Nekem mondod! Alig hunyom le a szemem, máris újból a mesében találom magam!

A Farkas együttérzően bólogatott:
- Még az a szerencse, hogy néha jut időm megkergetni néhány nyulat!
- Jól hallottam, nyulakat mondtál? Ahol én lakom, annyi nyúl van, hogy alig bírok lépni tőlük.
- Valóban? Tudod, az egyik fő hobbim a nyúlvadászat!
- Hmm, talán egyszer szervezhetnénk egy közös programot!
- Nem rossz ötlet.
Telefonszámot cseréltek, és érezték, hogy ez az este egy kicsit más...

 Ezután többször is találkoztak, főleg a Vadász hívta a Farkast, mert nála voltak a nyulak, és mert a Farkasnak kártyás telefonja volt. A kirándulások rendszerint egész napos nyúlvadászattal teltek, persze közbeiktattak egy kis ebédet is. Nagyon sokat nevettek.

Fő jellemzőjükké vált a sok nevetés, és ez, sajnos, nem kerülte el a többi meseszereplő figyelmét se, persze hogy is kerülhette volna el, amikor épp a mese döntő pillanatában elkezdtek mindketten veszettül nyeríteni? Szinte látni a kétségbeesett anyukák arcát, amikor ezt olvassák:

- És akkor a Vadász fogta a kést és elkezdett iszonyatosan.....kacagni?
- Kacagni??? - kérdezik a kicsik, és anyuka döbbenetében mást nem is bír makogni, csak hogy "semmi-semmi" és hogy "inkább olvassunk mást".

Aztán Piroska is elfelejtette a szövegét, a Nagymama megnémult ijedtében, és senki nem értette a hirtelen fordulatot, de abban biztosak voltak, hogy ez nem tesz jót a népszerűségüknek.

A helyzet a végén odáig fajult, hogy behívatták őket a Mesék Főigazgatóságának legfőbb vezetőjéhez, aki mindig mindenről tudott, így a most kialakult botrányhelyzetről is:

- Felteszem, tudják, miért hivattam most ide önöket!
- Téved, uram, fogalmunk sincs! - válaszolták értetlenül, ártatlan tekintettel.
- Ugyan, kérem, ne szórakozzanak velem, vagy maguk tényleg nem fogják fel a viselkedésük súlyát? - ordította magából kikelve az elöljáró, és hatalmas lendülettel eléjük vágta a három legnépszerűbb mesemagazin egy-egy példányát:

- Tessék: a Túl az Óperencián címlapján: "Félre az ellentétekkel, avagy hirtelen támadt szimpátia a Farkas és a Vadász között", a Kurtafarkú Kismalacban interjú Piroskával: "Felborult a mese rendje, együtt a jó és a gonosz". És ez a legjobb: a Paprika Jancsi Szemle vezető cikke: Csődbe megy a Piroska és a Farkas!

- Azt hiszem, Uraim, ezek után maguktól is rájönnek, hogy ha így folytatódik, többé nincs helyük a mesebizniszben!

Eztán soha többé nem találkoztak és soha többé nem is nevettek, csak végezték a dolgukat, mint addig. Mert a mese vége állandó, és nem változik meg soha...

2009 január 24. Szilasi Flóra

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás