CsaládKonfliktusMit tegyek ha…

Elkerülhető nevelési csapdák

Felesel a gyerek

Nehéz dolga van a túlságosan tökéletes szülők gyerekének. Nehéz vitatkozni valakivel, aki elérhetetlen és utolérhetetlen a maga tökéletes karrierjével, hibátlan kapcsolataival... De a jelentéktelen, határozatlan, túl gyenge szülő sem segít a biztonság, az önértékelés kialakulásában.

Az újszülött gyakorolja a legnagyobb kontrollt a családra. Minden körülötte forog, az újdonsült szülők lesik minden mozdulatát, próbálják megfejteni a fintorait, a rezdüléseit. Ahogy fejlődik a pici, úgy veszíti el fokozatosan az „uralmát” a család felett. Egyre több dolgot várnak el tőle, és néha várnia kell vágyai beteljesülésére is.

A hatalmi pozíció visszaszerzésének törekvését érzékelhetjük először a dackorszak megnyilvánulásaiban (3 éves kor körül), de az önállósodás, a leválás, a kritikai érzék felerősödése erőteljesen megjelenik a kamaszkorban is. Mindkét életszakaszban - de különböző mértékben más életkorban is - az önmeghatározás és a leválás igénye irányítja a viselkedést.

Az önmeghatározás, az identitás kialakítása csak valamihez képest, valamihez viszonyítva értelmezhető. Kamaszkorban, de már a dackorszakban is, ez a törekvés leginkább az elhatárolódásban, az ellenállásban fejeződik ki. Én más vagyok, mint a szüleim! Nekem más a véleményem! Nekem mások az elveim! Mások a szokásaim! Mást akarok!!!

 

 

„A gyermeknek olyan szülőkre van szüksége, akiket átlagos nagyságúra tud redukálni. Akikkel tud hadakozni, és ezt meg is teheti. Akik vitapartnerek, akiken kipróbálhatja erejét, akikre mély meggyőződéssel mondhatja: „Undokok vagytok!”(Adler)

 

 

Ha a szülő túlságosan engedékeny, nincs kivel megütközni, nincs kitől különbözni. Így a felnövés, az önállósodás, a leválás is nehezített.
Az egészséges leváláshoz ugyanakkor szükséges a biztonságos, szeretetteljes háttér is, ahonnan időről időre el lehet rugaszkodni, de ahova bármikor vissza is lehet térni. Ahol a szeretet elvesztése nélkül lehet ellenkezni, ki lehet mondani az érzéseket, gondolatokat akkor is, ha azok másokétól eltérnek. És lehet feleselni is.

Ez azt is jelenti, hogy a gyerek biztonságban érzi magát a családja körében, nem kell állandóan jó gyereknek lennie ahhoz, hogy elfogadják. Persze gyakran maga sem hiszi el, hogy akkor is szerethető, ha visszabeszél, ha „rossz”. Gyakran „teszteli” is a szüleit viselkedésével, azért provokálja őket, hogy lássa, meddig mehet el, hol a határ.

Ilyenkor fontos, hogy el tudjuk választani a viselkedést a gyerektől. „Szeretlek, de ezt nem csinálhatod...” „Tisztelem a véleményed, de így nem beszélhetsz...”, stb.

Vitatkozni meg kell, és meg is lehet tanulni. A mintát ehhez is a család adja. Többek között abban is, hogy a feleselésből hogyan lesz vitatkozás, a gondolatok, érvek meghallgatása, ütköztetése vagy elfogadása.

Ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön a gyerek, tudnunk kell, mit érez, minek örül, mitől fél, kire és miért haragszik, milyen csalódások érték, mit tart igazságosnak és mit igazságtalannak. A legfontosabb, hogy ezeket elmondja nekünk, és hogy legyen saját véleménye. A forma a következő lépés; a vélemény kifejezésének módja fokozatosan formálható, alakítható, tanítható. Elsősorban a szülők nyújtotta minta alapján.

2010 április 11. Horváth Magdolna

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás