CsaládKonfliktusMit tegyek ha…

Reziliencia

10 tipp, hogy gyermeked ellenállóbb legyen

Válságot nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is átélnek. Sajnos a válás őket is érinti, de az iskolában is számos inzultus érheti őket, amivel esetleg nehezen birkóznak meg. Éppen ezért talán segíthet az a néhány tipp, amit az amerikai pszichológusok ajánlanak a szülők számára, hogy a gyerekeik is kellően reziliensek legyenek, azaz ellenállóbbak a válságokkal szemben. 

Természetesen ebben a szülőnek élen kell járnia, hiszen csak azt a modellt tudjuk átadni, amit hitelesen képviselünk. Fontos, hogy a szülő maga is komfortosan mozogjon ezen a területen, legyenek barátai, napi rutinja, stb. Amit magunk nem teszünk meg, arra hiába bíztatjuk a gyerekeinket, csak falra hányt borsó marad. Vagyis az első tanács:

1. Te légy a jó példa és neveld a gyermekedet öngondoskodásra.

Tanítsd hát meg gyermekedet arra, hogy étkezzen, mozogjon és pihenjen rendszeresen. Figyelj arra, hogy gyermekednek van-e elég része kikapcsolódásban, nevetésben, és nem tölti-e ki valamennyi idejét programokkal, hogy aztán éppen a pihenésre és a lazításra nem jut. Ahhoz, hogy könnyebben megbirkózzon a stresszes időszakokkal és kiegyensúlyozott legyen, éreznie kell: törődnek vele, szem előtt tartva azt, hogy jól érzi-e magát.

2. Teremts kapcsolatot!
Tanítsd meg a gyermeked, hogyan szerezzen barátokat, hogyan legyen empatikus és képes arra, hogy átérezze mások fájdalmát. Biztosíts erős családi hátteret ahhoz, hogy a gyermek átvészelje az életében szükségszerűen előforduló családódásokat és sérüléseket.
Az iskolában fontos, hogy a tanár figyeljen arra, hogy egyetlen gyermek se szigetelődjön el a többiektől, ne legyen kiközösítés. Az emberekhez való kapcsolódás társas támaszt nyújt és megerősíti a reziliens képességeket.

3. Segíts a gyermekednek azzal, hogy ő segíthet másokon.
A gyerekek, akik reménytelennek érzik a saját helyzetüket sokszor éppen azáltal kaphatnak erőre, ha segíthetnek másokon. Segítsd, hogy a gyermeked részt vegyen egy, az életkorának megfelelő önkéntes tevékenységben. Az iskolában a pedagógus is szervezhet ötletbörzét a gyerekek között arról, hogy ők milyen segítő tevékenységben vennének részt.

4. Tarts fenn napi rutint!
A napi rutinhoz való ragaszkodás fontos a gyermek komfortérzetéhez, elsősorban a kisebb gyermekek számára, hiszen számukra elsődleges, hogy rendszer legyen mindennapjaikban. Bíztasd a gyermeked saját rutinjainak kialítására.

5. Tarts szünetet!
Tanítsd meg a gyermeked arra, hogy képes legyen koncentrálni valamire, miközben másvalami aggasztja. Tartsd szemmel a gyermekedet érő napi hatásokat, akár a TV híradásokat, vagy az általa böngészett netes tartalmakat, de ide sorolhatóak a mások beszélgetésiből kihallott foszlányok is, mert mindezek a dolgok nyomaszthatják, s ha így van, ügyelj arra, hogy szakadjon el ezektől egy időre.

6. Mozdulj el a céljaid felé!
Tanítsd meg a gyermekedet arra, hogy valós célokat tűzzön ki maga elé és lépésenként érje is el azokat. Még ha nagyon apró lépésekben is, de sikerül elmozdulnia a cél felé, dicsérd meg, mert ez kell ahhoz, hogy az eredményeket tartsa szem előtt a kudarcok helyett, és rugalmasan nézzen szembe a további kihívásokkal.

7. Pozitív énkép
Hívd fel a gyermek figyelmét múltbeli nehézségekre, amelyeket sikeresen átvészelt, és ébreszd rá, hogy a jövőben is képes lesz a hasonló helyzetek kezelésére. Segítsd a gyermeked abban, hogy higgyen saját problémamegoldó-képességben és abban, hogy képes megfelelő döntéseket hozni. Tanítsd meg rá, hogy meglássa az élet humoros oldalát és képes legyen saját magán is nevetni. Küldj sok pozitív visszajelzést gyermeked felé.

8. Jövőkép és reményteli kilátások
Még ha éppen nehéz és fájdalmas helyzetekkel kell is szembe néznie gyermekednek, segíts neki abban, hogy tágabb kontextusban vizsgálja helyzetét és hosszú távú elképzelésekben gondolkodjon. Hogyha a gyermeked túl fiatal ahhoz, hogy hosszú távban gondolkodjon, akkor is próbáld megvilágítani számára, hogy a jövő szép lehet. Egy optimista és pozitív szemlélet segítheti a gyermekedet abban, hogy meglássa a jó dolgokat az életében és átvészelje a nehézségeket.

9. Ismerd meg önmagad!
A nehéz időszakokból tanul önmagáról a legtöbbet a gyermek. Segítsd gyermekedet abban, hogy bárhogyan oldotta is meg ezeket a helyzeteket, képes legyen abból megtanulni valamit magáról, arról, hogy „milyen fából faragták”.

10. Fogadd el, hogy a változás az élet része!
A gyakori változás félelmetes lehet a gyerekeknek és tinédzsereknek. Segíts a gyermekednek abban, hogy meglássa, a változás az élet része, és a régi és elérhetetlen célokat újakkal lehet felcserélni.
 

2011 december 21. Lannert Judit és Juhász Judit

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás