CsaládKonfliktus

Double bind - kettős kötés: önellentmondást tartalmazó kommunikáció

Mindenkivel előfordul, hogy olykor mást mond, mint amit gondol, vagy érez. A legtöbb ember ilyenkor önkéntelenül is elárulja magát, ha mással nem, hát a nonverbális kommunikáció által. Például egy ölelés erősségével, egy pillantással, egy grimasszal.

Ezzel önmagában még nem lenne baj, ám léteznek olyan kapcsolatok, amelyekben ez a kettősség, a kommunikáció kettőssége állandósult. Ezekre a kapcsolatra használják a double bind elnevezést, ami az önellentmondást tartalmazó kommunikáció jelentése.

Példák

Ismerős például az az anya, aki arra panaszkodik barátnőjének, hogy gyermeke nem akar felnőni, holott már a 20-30-as éveit tapossa? Ugyanakkor ez az anya babusgatja és kiszolgálja a fiát. Magához láncolja és elbizonytalanítja. Rendszeresen utalásokat tesz rá, hogy a felnőni nem hajlandó utód egyedül nem képes semmire, csak a családban érezheti magát biztonságban. Általában az ilyen anya bünteti gyermeke önállósodási kísérleteit, és nem ritkán akadályozza külső kapcsolatait is.

Nehéz helyzetbe kerül az a gyerek is, akinek anyja szavakban, külsőségekben szeretetet mutat, de a gyerek ragaszkodását, szeretetét kifejező válaszreakcióit nem képes fogadni, sőt elutasító gesztusokkal hárítja el. Minden gyereknek fájdalmas tapasztalás az ölelés szorításában kifejeződő agresszió, harag, elutasítás is.

De nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatban, a párkapcsolatokban is találkozhatunk a kettős kötés jelenségével. Lássunk egy tipikus esetet:

- Alig vártalak!
- Nagyon hiányoztál!

Jóleső mondatok ezek, ám előfordulhat, hogy a kimondott szavak mellett pont az ellenkezőjét érezzük… Ismerős?

Vagy egy másik helyzet: párkapcsolati hűtlenség, majd békülés után a megcsalt fél őszinteséget kér, azt, hogy a párja mostantól mondjon el mindent, amit érez, gondol, eszébe jut. Társa nagyon igyekszik, bűnbánó, de néha gondolatai elkalandoznak a lezárt kapcsolat emlékképei között.

- Mire gondolsz?- kérdi a megcsalt fél.
- Eszembe jutott XY (a volt szerető).
- Hát van képed ezt a szemembe mondani?

Ha a verbális és nonverbális csatornákon egymással ellentétes jelentésű közlés érkezik, vagy önmagának ellentmondó utasítás, igény fejeződik ki, az nagyon nehezen értelmezhető. Ha ez a kommunikáció fontos, szoros érzelmi kapcsolatokban, emellett alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben hosszú időn keresztül marad fenn, komoly nehézségeket okozhat a személyiség fejlődésében.

Hitelteleníti a szándékolt közlést, elveszítik a szavak a jelentésüket, a szavak mögötti metakommunikációs jelek túlzott jelentősége megnő. Ez tartós, visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A hasonló jellegű kommunikációs zavarnak többféle típusa is lehetséges

Az első típus: a paradoxon, amikor önmagának ellentétes utasítást adunk

- Légy önálló! - hangzik a szülői utasítás. Ez azonban teljesíthetetlen: ha a gyerek szót fogad, nem önálló, ha nem fogad szót, önállótlan marad…

Ehhez hasonlóak az alábbi paradox felszólítások is:
- Légy spontán!
- Szerezz nekem meglepetést!
- Ne igazodj hozzám!
- Ne akarj nekem megfelelni!
Egyértelmű, hogy ezek teljesíthetetlenek, vagyis a felszólításnak csak rossz kimenetele lehet.

A második típus: a valóság hiteles érzékelésének megtagadását várják el a kiszolgáltatott személytől

Nagyon tipikus példákon bemutatva: bízz abban, aki arra nem méltó, vagy szeresd azt, aki bánt. Ezzel a kommunikációval találkoznak azok a gyerekek, akiket családjuk lelkileg vagy fizikailag bántalmaz.

A harmadik típus: saját érzéseit kéne megtagadnia annak, akire kívülről ráerőltetett tevékenységet kellene kedvvel, belső indíttatásból végeznie

- Gyakorolj lelkesebben! - bíztatja a szülő a gyermekét, aki kizárólag az ő kívánságára jár zongoraórára - kelletlenül. Természetes, hogy az elvárásoknak így nem lehet megfelelni, sőt, a kudarc mellé még bűntudat is párosul.

A negyedik típus: egyszerre érkezik a követelés és a tiltás
- Mindig legyél őszinte! - szól az apai intelem. És a gyerek úgy tesz: őszintén mondja el a családdal ellentétes véleményét. Erre rögtön érkezik a felháborodott reakció: - Hát ezt nem akarom hallani!

Miért veszélyes?

Az 50-es évektől kezdve az Egyesült Államokban, a Palo-Alto-i Egyetemen egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy milyen következményei lehetnek a lelki fejlődésben, ha valaki már korai életkortól ellentétes utasításokat kap a kommunikáció különböző csatornáin keresztül. A megfigyelések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a kettős, önmaguknak ellentmondó utasítások-jelzések abban az esetben károsak, sőt akár megbetegítők, ha folyamatosan, hosszú időn keresztül érkeznek egy érzelmileg fontos tekintélyszemélytől a hozzá szorosan kötődő és függő kapcsolatban levő kiszolgáltatott személyhez, aki nem képes kilépni ebből a szituációból.

Enyhébb esetben a gyerek állandóan a metakommunikációs jelzéseket – gesztusokat, hangszínt stb. – figyeli, a szavak jelentésével kevésbé törődik. Ezáltal bizalmatlan, gyanakvó emberré válik. Abban az esetben pedig, amelyben a nonverbális jelekről mond le, és csak a kimondott szavak alapján értelmezi mások közlését, nem tudja megfelelően értelmezni mások megnyilvánulásait. Végletes helyzetben értelmezhetetlenné válik a külvilág. A valóságtól való elfordulás, beszűkülés, közlésképtelenség az autizmus állapotához is vezethet.
A double bind helyzetben az ellentétes igényeknek, elvárásoknak nem lehet megfelelni. Az elszenvedője bármit tesz, mindig büntetésre számíthat.

Hosszú távon ez a helyzet hajlamosító tényezője lehet a skizofrénia kialakulásának. A kettős kötéssel járó káros hatások különféle tünetek formájában kerülnek felszínre. Ilyen tünetek lehetnek pl. a korábban említett gyanakvás, érzelmi elsivárosodás, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Megnyilvánulhat a károsodás átlagtól eltérő extrém viselkedésben, vagy abban, ha a gyerek bezárkózik a saját belső világába. Tapasztalhatjuk még a fantázia és a realitás összemosódottságát, és azt, hogy az érintett nehezen tud különbséget tenni mások gondolatai, érzései, cselekedetei és a sajátja között.

A tünetek felhívják a figyelmet a családi rendszerben kialakult diszfunkcióra, és ezzel lehetőséget teremtenek a zavart keltő folyamatok feltárására, megszakítására és korrekciójára egyaránt. Fontos tudni, hogy csak a tüneteket mutató páciens egyéni, elszigetelt kezelése nem hozhat tartós eredményt, mivel a zavar a rendszer – például a család – működésében, az egymás közötti interakcióban van. Ezért csak a család együttes bevonása hozhatja meg a tartós eredményt. 

2014 február 04. Horváth Magdolna

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás