„Mesei” fejlődés a születéstől kisiskolás korig
A meséket, mint évszázadok során áthagyományozódott verbális értékeket, napjainkban leginkább lejegyzett, könyv alakban megjelent formaként ismerjük. Szülőként a legtöbb esetben azzal a problémával szembesülünk, hogy a bőség zavarában nem tudjuk eldönteni, pontosan mit is mondjunk, olvassunk gyermekünknek. Segítségünkre szolgálhat, ha a játékfejlődés mentén megvizsgáljuk, hogyan történik gyermekünk „mesei fejlődése”.
Mesék az életemről
A játékfejlődés szempontjából a kisgyermek első életévét saját teste és a körülötte lévő környezetének intenzív felfedezése tölti ki. Az édesanyja ringató, cirógató mozdulatait kísérő egyszerű ritmus, rövid hang-, szótag, és szóismétlések, majd az ezt követő kisebb lélegzetvételű mondókák és versek képzik a gyermek legelső irodalmi élményét.
Ugyanerre az időszakra tehető az első „nyomtatott formájú könyvekkel” való találkozás is. A különböző anyagokból - vászon, karton, különféle vízhatlan anyagok, stb. - készült tárgyképeskönyvek, melyek oldalain jól körülhatároltan láthat különböző élőlényeket és élettelen tárgyakat - állatokat, gyümölcsöket, járműveket, formákat, stb. - a gyakorlójáték mentén az olvasóvá nevelés első lépéseként is értelmezhetők. A lapozgatás, mint tevékenység gyakorlása közben a könyv, mint forma funkcióit is megismerheti. Közben bővül a szókincse és az egyre sokasodó fogalmak megismerésével kezdetét veheti az első rövid történetek mesélése.
A gyermek leginkább a szűkebb környezetében élőket és az ott megtalálható tárgyakat ismeri, kezdetben az ezzel kapcsolatos meséket élvezi legjobban. A saját életéről szóló rövid történetek, melyekben ő a főszereplő - a saját nevén, állatok bőrébe bújva vagy például egy szép szemű gyermek képében - örömmel töltik, el miközben erősítik az „éntudatát”. A napközben megtörtént események felidézése segíti őt esetleges feszültségei feloldásában. Mesélés közben a szülővel eltöltött „csak róla szóló idő” megalapozza és megerősíti az édesanya és édesapa iránti bizalmát és felkészíti őt más mesék befogadására.
Ismerkedés a rajtam kívüli élettel
Kétéves kor után a gyermekek életét nagymértékben a gyakorló- és funkciójáték és a szerepjáték közti átmenet töltik ki. A különböző tárgyak még általános rendeltetésüknek megfelelően vesznek részt egy-egy játékban. Ebben az életszakaszban a gyermekek érdeklődve fordulnak a különböző állatok felé. Figyelik őket, beszélnek hozzájuk és legtöbbjüket minden félelemérzés nélkül átölelnék, megsimogatnák.
Az állatok létezését hasonlónak érzik a magukéhoz és kíváncsian hallgatják a különböző állatmeséket. A népmesék tárházában található állatmesék Boldizsár Ildikó szavaival élve felvetik a kérdést, hogy: „ami a „többieknek” jó, az „nekem” miért jelent problémát”? Az anyai kötelékből kikerülő gyermek szembesül azzal, hogy a rajta kívüli világban nem biztos, hogy mindig ugyanazok a „törvények” uralkodnak, mint családi körben. A gyermek sokszor áll értetlenül olyan helyzetek előtt, melyeket nem tud megoldani és ezt az esetek többségében a szülők számára kedvezőtlen viselkedésformákkal jelzi. Az állatmesék átláthatóbbá teszik egy-egy közösség illetve társas kapcsolat szabályait, ami - többek között - segítheti a gyermeket a családon kívüli közösségekbe való beilleszkedésben.
Itt is vagyok ott is vagyok
Az „igazi” szerepjátékok korszaka akkor figyelhető meg, amikor a legtöbb tárgy „szerepet” kap: a kisbot varázspálca lesz, a kendő kígyó képében kúszik a szőnyegen, és maga a gyerek is különféle szerepek mögé bújva játszik. A „kettős tudat” segítségével, biztonsággal mozog a különféle világok között, miközben mindig pontosan tudja, hogy ki hová tartozik (ennek megjelenése 4-4,5 éves kor körülire tehető).
Ekkor érkezik el a klasszikus tündérmesék korszaka. A nem evilági színtéren játszódó történetek meghatározott sorrend szerint történnek. Az ismétlődő elemek - a hős elindul otthonról, segítőkkel találkozik, segítséget kap, megküzd az ellenséggel majd hazatér és elnyeri méltó jutalmát -, a jó és a rossz pontos körvonalazódása megnyugtatja gyermekünk háborgó érzelmeit.
Ebben az életkorban sokszor merül fel egy kisgyermekben, hogy vajon szabad-e rossznak lennie, csúfolódnia, árulkodnia, „csúnyákat” gondolnia másokról stb.? A tündérmesékben fellelhető félelmetes elemek többek között segítenek neki abban, hogy fantáziája révén azonosulni tudjon a „másik” oldal szereplőivel is, és fel tudja oldani magában a „csúnya” gondolatok okozta feszültségeket. A tündérmesék a valós élet elemeit képzik le egy más formában, melyben ugyanolyan szerep jut rossznak-jónak egyaránt. Ezért nem túl szerencsés megvonni gyermekünktől a félelmetes elemeket a tündérmesékből.
Az önálló élet
Az iskolába lépést megelőzi a különféle szabályok megértésének és elfogadásának folyamata. A gyermekek játékát leginkább a szabályjátékok játszása tölti ki. A mesék világában egyre jobban kedvelik az ún. novellameséket, melyekben a hős evilági színtéren mozog és már nem segítők révén, hanem a saját szellemi erejének köszönhetően oldja meg feladatait, vagyis önállóan néz szembe a nehézségekkel, hiszen egyre jobban megismeri saját határait, szabályait.
A kisgyermekkor vége nem jelenti a mesék népszerűségének csökkenését, hiszen a betűk megismerésével kezdetét veheti az önálló élményszerzés, ami segít abban, hogy az eddig könyvből olvasott meséket bárikor önállóan is felidézhessük. A folyékony olvasás elsajátítása után pedig semmi nem szabhat határt abban, hogy újra és újra találkozhassunk kedvenc meseszereplőinkkel. A továbbiakban a mese és a regény elemeit ötvöző meseregények - pl. Micimackó, A végtelen történet, Alice Tükörországban, A kis herceg, Harry Potter - olvasása enyhítheti a mese iráni vágyakozásunkat, ami egészen a felnőttkorunkig elkísérhet. Sőt, még az után is.
