CsaládÉletszakaszokóvodás

Beszélgessetek a kisgyermekkel!

A nyelv elsajátításának üteme jelentős eltéréseket mutathat az egyes gyermekek között. A szomszédéval tehát felesleges összehasonlítgatni a miénket. Inkább törekedjünk arra, hogy szeretetteljes légkörben neveljük gyermekünket, és születésétől fogva kommunikáljunk vele választékosan, igényesen, helyesen artikulálva - akkor is, amikor ő még nem képes szavakkal válaszolni nekünk. Jó, ha tudjuk: később az iskolában való boldogulást is meghatározza, ki milyen szinten beszéli az anyanyelvét.

Izgatottan figyeljük, hogy mikor szólal meg először. Sok édesanya aggódik, ha gyermeke nem beszél még kétéves korában. Nagyon nagy különbség van a gyermekek között az önálló megszólalás időpontját tekintve, ám nyelvi fejlődésüket ennek alapján nem lehet megítélni. A későn megszólalókra sokszor inkább az az adoma áll, amit a lord fiáról terjesztenek, aki ötéves koráig nem beszélt, szülei legnagyobb bánatára és aggodalmára, aztán egyszer így szólt:„Anyám, ez a tea hideg.” Mire az anya:„Kisfiam, hogy lehet, hogy eddig soha meg nem szólaltál?”. Mire a kisfiú:„Eddig még egyszer sem volt hideg.”

 Félretéve a tréfát, ettől függetlenül a normális nyelvi fejlődésnek megvannak a törvényszerűségei, s ezeket érdemes megismerni, hiszen a nyelvi nevelés – legalábbis az első években –a gyermek környezetében élőkön, elsősorban a szülőkön múlik.

Nyelv nélkül is kommunikál

Az anyanyelv tanulása sokkal korábban kezdődik, mint gondolnánk. A kisgyermek rendszerint egy és két-két és fél éves kora között mondja ki először, amit gondol. De ekkorra már gazdag kommunikációs eszköztára van, nagyon sok mindent ért, hallgat a szóra, és nagyon sok mindent tud a világról és önmagáról.

A legújabb kutatások szerint az agy nyugalmi helyzetben aktív – s a hosszútávú emlékezetbe vésésért felelős – neuronhálózata a várandósság utolsó harmadában alakul ki, mielőtt az újszülött a külvilág ingereivel találkozna. Ezért nem túlzás, amit Kodály Zoltán állított: a gyermek zenei nevelése az anyaméhben kezdődik. A beszédtanulás nemkülönben.

A beszédtanulás az ismerős személyek hangjának megkülönböztetésével kezdődik. A csecsemő az édesanya és rövidesen a többi családtag hangjára is megnyugszik, odafordulással, szemkontaktussal, mosollyal reagál már néhány hetes korában.

 

A gondos szülők az első perctől kezdve ösztönösen érzik, hogy a kisbabával beszélgetni kell. A babusgatás, cirógatás mindig együtt jár azzal, hogy szólunk is a babához, és nagyon hamar elérjük, hogy válaszol is – mosollyal, hangadással, kapálózással. Aztán ő is rákezd, és mi válaszolunk. A „párbeszéd” az első hetekben kialakul, s ezzel a társalgás egy alapvető szerkezeti eleme stabilizálódik. Tudniillik az a szabály, hogy mennyi szünet után kell a beszédtársnak éreznie, hogy most rajta a sor, övé a szó.

A szünet hossza a nyelvi közösség generációról generációra továbbadott kulturális beidegződésétől függ. A svédek, finnek hosszabb szünetet tartanak, mielőtt átveszik egymástól a szót, mint az olaszok, a görögök.

Deborah Tannen nyelvszociológus szerint a társalgási stílusnak ez a különbsége gyakran vezet félreértésekhez a vegyes nemzetiségű párkapcsolatokban, hiszen az egyik rendszeresen úgy érzi, hogy a másik nem figyel rá (mert nem válaszol az elvárt gyorsasággal), a másik meg úgy érzi, hogy párja folyton a szavába vág (mert nem várja ki, míg a másik hallgatása hosszával jelzi, hogy átadja a szót). Mivel a párbeszédnek ez az illemszabálya egészen korán, a tudatos nyelvi-fogalmi fejlődést megelőző időben rögzül, a felekben nem is tudatosul, hogy mi az, ami valójában ingerli őket.

A gőgicséléstől a szómondatig

Az első életévben a csecsemő megtanulja, hogyan tud bánni a saját testével, hogy elérje a célját. Ez a hangadás lehetőségeinek kikutatására is vonatkozik. A születés első pillanatában felsír az újszülött, az életképesség első jele ez. A csecsemő kezdetben differenciálatlan „valami nem jó” sírása néhány héten belül differenciálódik: a figyelmes édesanya észreveszi, hogy kisbabája ki tudja fejezni, hogy fájdalom, éhség vagy kényelmetlenség gyötri, vagy éppen csak unatkozik, és szeretné, ha ölbe vennék, játszanának vele. (Ezzel finoman el is kezdődik – jó esetben – a türelemre, rendszeres életmódra szoktatás.)

A gőgicsélés során a csecsemő beszédszerveit próbálgatja. Rájön, hogy miközben a hangját kiereszti, a szája mozgatásával különféle hangokat tud hallatni, és ezt a játékot nagyon élvezi, ugyanúgy, ahogy a keze-lába mozgatását, s mindazt, ami ezáltal benne és körülötte történik – beleértve a nagyok örömét és figyelmét.

A felnőtt a próbálgatásokra előbb-utóbb úgy reagál, hogy értelmet tulajdonítva egyes hangoknak, szótagoknak (baba, mama, papa), a szavak ismétlésével, beszéddel válaszol, s a gyermekben lassan megfogan a kép, a fogalom és a szó közötti kapcsolat – így keletkeznek a gyermek nyelvének első szavai. Nem véletlen, hogy a mama, baba szavak nagyon sok nyelvben megvannak: a csecsemő a fölé hajoló felnőtt szájmozgását utánozva és magától is először az ajakhangokat fedezi fel a mássalhangzók közül.

A kicsi megtanulja a vele foglalkozó „nagyok” hangjait, hangsorait utánozni, és a családtagok rendszerint élvezettel belemennek a játékba. A gyakran ismétlődő közös élményekhez, látványhoz fűzött hangsorok összekapcsolódnak a látott képekkel (pl. autó, baba), ezeknek a tapasztalatoknak az összefoglalása, szűreménye a „képzet”, aminek nevet is adunk, s így már megfogható, emlékezetből tetszés szerint előhívható „fogalom” lesz belőle, aminek neve a „szó”.

A kisgyermek a nyelvi fejlődés első szakaszában nem különbözteti meg a szót a mondattól. Úgynevezett szómondatokat mond. Ha például az ablaknál állva az utcán mozgó autókra mutat, és azt mondja: Autó!, ez azt is jelenti, hogy „Ott egy autó.”, meg azt is, hogy „Ott megy az autó”, meg azt is, hogy „Tudom, hogy az egy autó”. De fordítva is igaz ez, amikor azt mondja, hogy „Elmentautó”, s nem tudja, hogy két szóból álló mondatot mondott.

A nyelvi kifejezés még sokáig elválaszthatatlan része marad a társalgási helyzetnek. Ez a magyarázata a kisgyermekkori kétnyelvűség gyakoriságának vegyes nemzetiségű párok gyermekeinél. Ha mindkét szülő következetesen anyanyelvén beszél a kicsivel, a gyermek párhuzamosan mindkét nyelvet használja, persze ugyanazzal a személlyel mindig ugyanazon a nyelven, amit az a vele való párbeszédben használ.

Ugyanez történik, amikor külföldön élő szülők a helyi óvodába íratják gyermeküket. Ez a kétnyelvűség egészen az írásbeli nyelv elsajátításáig (tehát iskoláskorig) akár egyenértékűen is fennmarad, ha a szülők következetesen két nyelvet használnak, vagy ha más az otthon és az óvodában beszélt nyelv. Az olvasástanulás kezdetétől azonban a két nyelv közül az fejlődik igazán, amelyiken iskolázzák a gyermeket.

A párbeszédben kettőn áll a vásár

Gordon Wells angol kutató és munkatársai az 1970-es években Vigotszkij orosz pszichológus interakció-elméletének kísérleti igazolására izgalmas megfigyelés-sorozatba kezdtek. Bristol városában több száz család bevonásával kísérleti úton próbálták megfejteni, hogy milyen interakciók révén alakul ki a gyermek nyelvhasználata, hogy különböző szociológiai tényezők miként határozzák meg a gyermek nyelvi fejlődését.

A család egyetértésével a lakás egyik helyiségében egy magnetofont helyeztek el, és az édesanyát és a gyermeket újszülött korától mikrofonnal „szerszámozták fel”. Egy szerkezet a magnetofont naponta többször véletlen időpontokban 20-20 percre bekapcsolta, s ekkor az anya-gyermek párbeszédeket – ha voltak – felvette. Éveken át követték a gyermekek és anyák párbeszédét, és ezzel együtt a gyermekek nyelvi fejlődését, akiket azután az iskolai éveik során is tovább vizsgáltak. A párbeszédminták hatalmas mennyiségét nyelvészek elemezték.

Felfedezték, hogy minden párbeszéd elemi egysége olyan, mint egy adásvételi aktus: aki kezdeményezi vagy KÉR(dez), vagy AD (információt). A KÉRÉS-re  mindig ADÁS a választ, az ADÁS kezdeményezést vagy választ pedig mindig NYUGTÁZÁS követi.

1. Példa

Kezdeményező:Hány óra van? (KÉR információt)

Beszédtárs:Tizenkét óra 10. (AD információt)

Kezdeményező:Köszönöm. (NYUGTÁZZA)

2. Példa

Kezdeményező:Tessék, itt a fele csokim! (AD)

Beszédtárs:Köszönöm. vagy Köszönöm, nem kérem. Fogyókúrázom. (NYUGTÁZZA)

Gordon Wells és társai megfigyelései szerint a kisgyermek és a szülő interakciójában rögzül a párbeszéd „adásvétel” formulája. A szülő (rendszerint az anya) az elemi párbeszéd egységek összefűzésével vezérli azt az „alkufolyamatot”, amelynek során a kisgyermek megtanulja összekapcsolni a nyelvi jelet a jelentéssel. Az anya ösztönös nyelvtanító. A gyermek ki akar fejezni valamit (információt AD vagy KÉR valamit), eleinte egy-egy szóval, szómondattal. Ha az anya nem érti, a szituáció alapján megpróbálja kitalálni, hogy mit szeretne mondani a kicsi.

A párbeszéd visszakérdezéssel variálódik: az anya a kisgyermek kezdetleges beszédét kiegészíti a nyelv szabályainak megfelelően. Amikor átveszi a szót, „ezt akartad mondani?” hangsúllyal a csökevényes mondatokat nyelvtanilag helyesen elismételi. Néha két-három próbálgatásban sikerül tisztázni, hogy mit akart mondani a kicsi.

Ugyanez történik, amikor az anya kér vagy kérdez valamit, és a kicsinek kell reagálnia. Ilyenkor az anya többször is elismétli, vagy más szavakkal elmondja a kérést, kérdést, hangsúlyozva azt a szót, ami a mondanivaló lényegét hordozza. Ha végre létrejön az „adásvétel”, megértették egymást, „egyet értenek”, nyugtázzák ezt, és kölcsönös az elégedettség és az öröm.

Ezenközben az anya folyamatosan nyelvi mintákat ad azzal, hogy a kisgyermek szavait kiegészíti, nyelvileg helyes mondatokba foglalva elismételi, amit a gyermek mondani akar, és a maga mondókáját is többször, többféleképpen elmondja. Ezekből a nyelvi mintákból építkezik a kisgyermek az első 1-2 évben.

A kisgyermek nyelvi memóriája az első életévekben szinte korlátlan. Eleinte csak azt vesszük észre, hogy ha nem beszél is, sok mindent megért. Annak jele ez, hogy a beszédhelyzetben gyakorta elhangzó szavakat (hangsorokat) összekapcsolja azokkal a dolgokkal, cselekvésekkel, amelyek a párbeszédek során a „jel-jelentés” alkufolyamatban sikeresnek bizonyultak.

A gyermek sokáig kevesebbet mond, mint amennyit megért. De a párbeszédek során elraktározott mintakészletből szinte észrevétlenül leszűri a nyelvi szabályokat. Például azt, hogy abban a nyelvben, amit használnak, melyik hangok fordulnak elő gyakran egymás mellett és melyek nem (az idegennyelvi akcentusnak ez a gyökere), meg azt is, hogy hogyan használjuk a ragokat, jeleket, hogyan alkotunk mondatokat, új szavakat.

A kisgyermek nagyon gyorsan rátalál a nyelv szabályszerűségeire. Ezeket azután igen kreatívan alkalmazza is, s a legváratlanabb helyzetekben előrukkol olyan szavakkal, mondatokkal, amelyeken elcsodálkozunk: ilyeneket tud már mondani! Szabályalkotó készségének és fantáziájának termékei azok a sokszor szokatlan, olykor találó és mulattató szóösszetételek, szófacsarások és mondások is, amelyeket a felnőttek oly szívesen mesélnek egymásnak éveken keresztül.

A mesével is gazdagodik a nyelv

Mit meséljünk?

Ha kifogytak az ötletekből, könyvajánlónkban találhatnak  olvasnivalókat.

A társalgási alapszókincset (a konyhanyelvet) a gyermek többnyire a hétköznapi helyzetekben sajátítja el. Nem utolsósorban a bölcsődében és az óvodában, ahol bizony társaitól olyan közösségi „konyhanyelvet” is megtanul, amelyektől inkább óvnánk. Van azonban a nyelvnek egy „elbeszélő regisztere” is, amit csak akkor ismer meg a gyermek, ha mesélnek neki.

Az elbeszélés szavakkal jeleníti meg az olyan dolgokat, helyzeteket, hangulatokat, színeket és illatokat, amelyek az élő társalgásban magában a szituációban jelen vannak, mindkét fél számára érzékelhetők, nem kell róluk beszélni, elég, ha rámutatunk. Az elbeszélés nyelve ezért bonyolultabb szerkezetű, szavakban gazdagabb, de egyúttal kifejezőbb is. Az anyanyelvnek ez a „kidolgozott” formája az, amit a mesét hallgató gyermek elsajátít, s ami egy életen át tovább gazdagodik, attól kezdve, hogy a gyermek önállóan olvas.

Nem mindegy, hogy mennyit és hogyan beszélgetünk a gyermekkel!

Az a nyelv, amit a kisgyermek otthon hall, sajátjává válik, mert abban a közegben használják, amelyikben a leginkább ismerős, olyanoktól tanulja, akikben a leginkább bízik. A gyermekeikkel sokat foglalkozó, sokat beszélgető szülők és a gondatlan, modortalan vagy erőszakos szülők ebből a szempontból egyformán hatékony tanítómesterek. Innen is adódik, hogy a gyermekek között az iskolába lépéskor legalább két-háromévnyi különbség van a nyelvi fejlettségben.

Nyelvi hátrány

Magyarországon például Réger Zita foglalkozott az eltérő nyelvi szocializáció okaival és következményeivel.

A bristoli gyermeknyelv-kutatás alátámasztja Basil Bernstein angol nyelvszociológus „kidolgozott és szűkített kód” elméletének helyességét. Bernstein szerint a nagyon iskolázatlan környezetben felnövő vagy elhanyagolt kisgyermek csak az adott élethelyzetekben érvényes és minimálisan szükséges nyelvi kódot sajátítja el, míg a gondosan nevelt gyermekkel sok olyan dologról is beszélgetnek, amit csak a távol lévő, elmúlt vagy eljövendő dolgok elbeszéléséhez szükséges „kidolgozott” nyelven lehet elmondani.

S bizony ez az a nyelv, amit az iskola is használ.

2011 április 26. Kádárné Fülöp Judit

 
Kölöknet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 
2011 május 03.
Manguszta
Sziasztok!

'Nők' hozzászólásához annyit tennék hozzá, hogy a lehető legjobb dolgot csinálod a kislánya beszédfejlődése érdekében! Gratula!!!

Eszembe jutott még egy dolog: abban az esetben káros a gyereket kijavítani, szavakat-mondatokat gyakoroltatni vele, ha rosszul ejt bizonyos hangokat, olyan 5-6 éves kora előtt. Velem sajnos gyerekkoromban elkövették ezt a hibát (rosszul képeztem először az "l", majd az "r" hangot), és roppant büszkék voltak, hogy helyesen tanítanak beszélni.
A következmény az lett, hogy a szülőnek-megfelelés miatt (amúgy szelíden és kedvesen tanítottak, de ez is ugyanolyan erős teljesítménykényszert vált ki a gyerekből) kiküzdöttem magamból egy félig-meddig elfogadható r-képzést, ami rögzült és felnőttkorban sem tudok megszabadulni a raccsolástól. Pedig annyi volt csak az ok, hogy 2 évesen (amikorra már korán, de egész jól beszéltem) még fejletlen volt a nyelvem és a szájpadlásom, fizikailag nem voltam érett az "r" hangra. Ezt kábé egy éve olvastam, megdöbbenve, egy logopédus honlapján, mint tipikus szülői "jót akartam"-hibát, amivel viszont károkat lehet okozni. Szóval ha békén hagytak volna, hogy beszéljek, rosszul, csak mennyiségileg minél többet, akkor a megfelelő életkorra megfelelővé alakultak volna azok a szervek a szájban, amik később helyesen bírják képezni az adott hangot.

A fenti kisfiú nyilvánvalóan nem ez a kategória, hiszen oviba kerülés előtt már jól beszélt :-)!
Puszi mindenkinek!
2011 május 02.
Nők
Én nagyon sokat beszélek/tem a lányommal. Soha nem gügyögtem neki, mindig úgy szóltam hozzá, mintha egy másik felnőttel beszélnék. 1 éves korában kb. 15-20 szót ismert, és használt. Most 2,5 éves, és mondókákat, verseket, énekeket mond. Az esti mese ma már mindennapossá vált, és ha befejeztem a mesét, ő megpróbálja ugyanazt visszamondani, elmesélni, amit hallott. :) Sokszor meg is kérdezik tőle, kitől örökölte ezt a"szűkszavúságát"?
2011 május 01.
 
Teljesen egyetértek Mangusztával. A nagyobbik fiam az ősszel kezdte az óvodát és egy kicsit visszaesett a beszéde. Az óvónők szerint azél nem beszél a gyerek helyesen - amit már korábban régen tudott -, mert a kis barátai nem tudnak még helyesen beszélni és őket utánozza. Azzal akarnak megnyugtatni, hogy majd ha a többi gyerek megtanul helyesen beszélni, az én fiam is visszaáll rá. Engem és a férjemet ez nem nyugtat meg, itthon mindig kijavítjuk a gyereket, persze nem erőszakosan, csak egyszer elmondjuk helyesen. Este a szokásosnál több mesét olvasok neki és mára kezd visszaállni a régi önmagához.
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás