CsaládÉletszakaszokKisiskolás

A Kid.comm kutatásról

Gyerekvilág számokban

Szeretik a tévét, az internetet, s elképzelhetetlennek tartják, hogy valaha lehetett mobiltelefon nélkül élni. Fogékonyak a márkákra és a státusz-szimbólumokra, s jelentős befolyással bírnak a család vásárlásainál. Ilyen és ehhez hasonló következtetéseket engednek a Szonda Ipsos Kid.comm című kutatásának eredményei.

Fogyasztási szokások

A kutatás eredménye szerint a 8-14 éves gyerekek komoly befolyással vannak a család vásárlásaira: a gyerekek 82%-ának hallgatnak a véleményére a ruhák, 71%-uknak az élelmiszerek vásárlásánál. A gyerekek fele (51%) mondhat véleményt a mobiltelefon vásárlásakor, és csaknem minden harmadik gyerek (29%) véleményét még autóvásárláskor is kikérik. Vagyis a nemzetközi trendekhez hasonlóan, a hazai kutatás is alátámasztotta, hogy a gyerekek nem csak a nekik szánt termékek kiválasztására vannak komoly hatással, hanem a család más beszerzéseire is.

Érdeklődés

A 8–11 éveseknél az állatok a befutók, de érdeklik őket  az autók, a sport, a játékok, a filmek és a mobiltelefonok is. Legfőképp a szülőktől tájékozódnak, őket a barátok és osztálytársak követik.

A 12-14 éveseket a számítógépek, a divat, a hírességek, a zene, a csajozás és a pasizás, a sport és a pletykák érdeklik. Ők elsősorban a barátoktól, osztálytársaktól és az internetről tájékozódnak, ezt követi az iskola. A szülőktől való információszerzés ennél a korosztálynál már egészen háttérbe szorul.

Példaképek

A gyerekek csaknem felének egyáltalán nincs példaképe. 22%-uk tartja valamelyik szülőt példaképnek, 17%-uk jelöl meg példaképként név szerint egy-egy sportolót vagy popsztárt. A hírességek listáját Cristiano Ronaldo vezeti, s az első tíz között négy futballista és hat színpadi előadó található. A 2000 megkérdezett gyerek közül 18-an (vagyis minden századik gyerek) nevezte egyik tanárát példaképének.  

Média

Az információforrások népszerűségében magasan a tévé vezet, s ezt  követi az internet, az újság és a rádió. A médiumokhoz való ragaszkodás foka is a tévé meghatározó szerepét húzza alá. Mindössze a fiatalok alig egytizede válaszolta, hogy nem szívesen megy olyan helyre, ahol nincs internetkapcsolat, ugyanakkor kedvenc tévé-sorozatát 59%-uk semmiképpen nem hagyná ki.  A megkérdezett gyerekek 29%-a nem érti, hogyan lehetett korábban mobiltelefon nélkül élni.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.koloknet.hu/files/372_telo_cikkbe.jpg”.

A magyar 8–14 évesek leggyakrabban az RTL Klubot nézik, s csak ezt követik a népszerűségi listán a tematikus gyerekcsatornák. Úgy tűnik tehát, a gyermekek legelsősorban azt a csatornát nézik, amit a szüleik.

Az internetes oldalak közül a Startlap a legnépszerűbb, és a korosztály részéről komoly látogatottságnak örvendenek a közösségi- és fájlmegosztó oldalak: éspedig az iwiw, a myVIP és a YouTube. Érdekesség, hogy egyetlen, kifejezetten gyerekeknek és fiataloknak készülő weboldal sem szerepel az ötös toplistán. A rádiók közül a Danubius, az újságok közül pedig a Bravó a befutó.

Piaci szereplők!

Ezeket a médiumokat igyekszik tehát felhasználni a reklámszakma, hogy az érdeklődésüknek megfelelő impulzusokkal fogyasztásra ösztönözzék a fiatalokat. A kutatás szerint a gyerekek piaci szerepe jelentős, hiszen egy átlagos magyar 8–14 éves havi 3300 forintot költ el önállóan, ami a korcsoportba tartozó körülbelül 830 ezer fiatalra összesen évi 33 milliárd forintot jelent. S ehhez jön még a fent már említett, családi fogyasztásra gyakorolt jelentős hatás.

A kutatásról

Az egyedülállóan átfogó tematikájú kutatásban 2000 gyermeket kérdeztek meg. A megkérdezettek országosan reprezentálják a 8-14 éves korosztály egészét. A kérdezők saját otthonukban keresték fel a gyermekeket, és szüleik jelenlétében kérdezték őket. A kérdőív kitöltése körülbelül fél órát tartott, majd újabb tíz percben a szülők válaszoltak a feltett kérdésekre. A kérdőíves kutatást a teljesebb kép érdekében kiegészítette egy önkitöltős napló is, amit a gyerekek egy héten át vezettek.

:

Kapcsolódó fórumunk: Egész nap ül a számítógép előtt.


Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás