CsaládÉletszakaszokKamasz

Nem tudnak veszíteni a fiatalok

Nem igazán tudnak sportemberekként viselkedni a brit fiatalok, ha elveszítenek egy-egy mérkőzést. Friss helyi felmérés szerint a nézők között helyet foglaló szüleik magatartása is kifogásolható.

Hajlamosak elragadtatni magukat a brit fiatalok, ha egy-egy sportmérkőzésen nem a remélt eredménnyel teljesítenek. Egy 8-16 éves gyerekek és szüleik megkérdezésével készült vizsgálat szerint a szülők kétharmada látja úgy: gyermeke rosszul reagál, ha veszít.

Szintén kétharmaduk véli úgy, hogy a meccset néző szülők sem viselkednek helyesen, ha a gyerek hibázik, vagy rosszabbul teljesít - számol be az ELTE TÁTK hírlevele. A szülők állításuk szerint gyakran látják más szülőktől, hogy gúnyolják az ellenfelet, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik a bírót és a játékvezetőt.

A vesztes fél oldalán, legyen szülő vagy játékos, a duzzogás, harag és sírás a leggyakoribb reakció, ha mérkőzést veszítenek. A megkérdezett gyerekek tapasztalták már, hogy vesztes társuk dühében a falba rúgott és lábát törte, vagy éppen szitkozódva bezárkózott a mosdóba.

A kutatás nem csak a negatívumokra mutatott rá: a szülők 96 százaléka állította, hogy a mérkőzés megnyerése esetén gyermeke szívélyesen viselkedik az ellenféllel, megköszöni a játékot, és méltó partnerként kezet fog a játékot veszített partnerével.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás