CsaládCsaládi szerepek

Minden mindennel összefügg!

Én-Te-Mi: Határok a családban

Amikor egy kisbaba megszületik, édesanyjával nagyon szoros kapcsolatban, szinte egybeolvadva léteznek. Később a fejlődés megkívánja a fokozatos önállósodást, a differenciálódást. Kialakulnak a családtagok közötti határok, amelyek optimális esetben segítik az egyén szuverenitását, s ugyanakkor biztosítják a családtagok közötti együttműködést is.

A családi együttélést meghatározza, hogy milyen a családtagok közötti határok minősége. Mit is jelent a személyek között a „határ” fogalma? Hogy melyek azok a dolgok (tárgyak, terek, gondolatok, kapcsolatok stb.), amelyek csak az egyénhez tartoznak, és melyek a közös dolgok. Hogy hol helyezkednek el, és mennyire merevek, illetve rugalmasak az „egyéni” és a „közös” határai. Jó, ha a családtagok közötti határok rugalmasak, de jól kirajzolódottak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek lehetősége van az elvonulásra, az intimitásra, a gondolati, illetve fizikai elkülönülésre.

Gyakran okoz problémát, hogy a családi rendszerben a határok összemosódottak. Van, ahol már a lakás is ezt tükrözi: szinte az egész lakás egyetlen légtér; nincsenek ajtók, legfeljebb egy-egy függöny jelzi, hogy valamelyik családtag megkísérelte kifejezni az elkülönülését. Az összemosódott határokkal élő családokra jellemző a többes szám első személy gyakori használata: „Lázunk volt, sok a leckénk, idegesek vagyunk.”

Határsértés az is, ha a gyerek szobájában a szülők ízlése és tárgyai vannak túlsúlyban, vagy ha a feleség a férj vállalkozásának hibáit elemzi kérleletlenül. Gyakran ismétlődő határátlépés egymás mobiljának, e-mailjeinek ellenőrzése. Szélsőséges esetekben még a gondolatok, vágyak apró részleteinek megismerésére, befolyásolására is igényt formálhat egy-egy családtag. Ha ilyen módon lehetetlenné válik a gondolati elkülönülés, az érintettek beszéde szegényessé, érzelem nélkülivé válhat. „Nem beszélek, így legalább a gondolataim az enyémek maradnak” – mondta erről egy hasonló helyzetben élő asszony.

Mi és a többiek

A család külvilágtól való elkülönülése, külső határai ugyanolyan fontosak a családtagok biztonságérzete szempontjából, mint a belső határok. Ha a külső határok elmosódottak, nem egyértelmű, hogy ki tartozik a családhoz, és ki nem. Leggyakrabban a volt házastársak, a közeli barátok, rokonok bírnak túlzott befolyással, s jelenlétük elmossa a család határait. Az ilyen családban élő kisgyermekek gyakran bepisiléssel jelzik a határok összemosódottságát...

A másik véglet az, amikor a család egyáltalán nem enged a közelébe külső személyeket. Ha  a  család és a külvilág közti külső határ merev, szinte áthatolhatatlan, zárt családról beszélünk. Az ilyen családban a szülőknek nincsenek barátaik, s a barátkozásban gyermekeiket is gátolják; a külvilágot veszélyesnek állítják be. Ennek következtében a fiatal csak a családon belül érzi magát biztonságban. A leválás innen nagyon nehéz, néha lehetetlen.

Azokat a családokra, ahol pszichotikus (súlyos neurotikus) vagy pszichoszomatikus tünetek fordulnak elő, a zártság, az erős külső fal jellemzi. A családon belüli kapcsolatok ugyanakkor szorosak, néha szimbiotikusak. Jellemzőjük az egymásrautaltság, az egymással való teljes azonosulás. „Ha nekem rossz kedvem van, neked sem lehet jó.” „Ha én beteg vagyok, neked is itthon kell maradni mellettem...” Az elfojtott indulatok, ki nem mondott érzelmek elfojtva rombolóvá (destruktívvá) válnak, és betegség formájában jelennek meg, néha nagyon is beszédes tünetek formájában. Például hosszan tartó, kimondhatatlan anyós-meny viszálynál a fiatalasszonyt nyelési problémák kezdték gyötörni...

A jól működő családot kívül-belül jól érzékelhető, de rugalmas határok jellemzik. Az ilyen család tudja biztosítani a gyermekeknek a harmonikus személyiségfejlődést, s amikor elérkezik az ideje, a leválás lehetőségét.

2008 április 22. Horváth Magdolna

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás