Család

Apablog – A tiszteletről, Putyinról és Poirot-ról

Nem tagadhatpom: olyan réges-rég jelentkeztem már, hogy alaposan megfeledkezhettek rólam – Blanka és Zsófia lányaimmal együtt. Aktívnak mondható blogírói korszakomban is többször akadtak szünetek, hosszabbak-rövidebbek, de olvasóim (állítólag) mindig visszavártak.

Jelentkezésem elmaradásának okairól is szívesen beszámolok a Lányaim már hárman vannak meg a Lakások, otthonok, befektetők meg a Felvételizünk meg a Betegszabadságon a család címen tervezhető bejegyzésekben. Beszámolok, ha már kellőképp bemelegítettem, a témák ugyanis – különösen az elsőként említett – ezt komolyabban igénylik. Beszámolok, ha hagynak a lányaim. Mert az igaz, hogy (főleg) róluk írok, de ez könnyebben megy nélkülük. Ha velük vagyok, nem megy sem a munka (például: művészettörténeti témában írni valamit), sem a szórakozás (például: blogbejegyzést gépbe vetni), sem az alvás (például nyugalmas, erkélyre, még inkább: kertre nyíló dolgozószobában elhelyezett íróasztalról álmodni). Pontosabban: a tizennégy éves Blanka mellett még mehetnének a dolgok, Zsófi mellett viszont, aki nemrég töltötte be a hatodik életévét, a nap 24 óra szolgálatból áll. Hacsak el nem menekülök otthonról. Ha nem muszáj, persze nem menekülök el, hacsak az egyetemre nem, előadni. Otthon, kedves olvasóim se blog, se tanulmány, legfeljebb egy pici álmodozás.

Most viszont – Putyinnak köszönhetően – rám szakadt a nagy szabadság (Szegedig tartó, vonaton ülős, kétórás), mert az elnöki látogatás miatti útlezárásokra hivatkozva feleségem ma nem vállalta a közlekedést, a munkahelyére vezető uta(zás)t. Ennek persze örültek a gyerekek (akik betegségekből lábadozván ugyancsak otthon tartózkodtak). Feleségem döntésére (és igaz, egy egyetemi értekezlet elmaradását is felhasználva) határoztam úgy, hogy lelépek Szegedre, hogy meglátogassam az anyukámat.

Indulás előtt Zsófival még sétáltam egyet, s a leánykának is feltűnt, hogy milyen üres a város, hogy alig van forgalom, hogy sokfelé kordonokat látni meg rengeteg rendőrt. Igazán izgatott persze csak a mesterlövészektől lett. Már hallott róluk, de mutatni egyet sem tudtam neki közülük. És jöttek a kérdések: Miért mindez? Kiért mindez?

– Itt van a fél (no jó, a negyed) világ ura, és errefelé fogják szállítani, sokkal kisebb urak kíséretében.
– Szállítani? Miért, mert elfogták? – csodálkozott Zsófi.
– Még nem! – szaladt ki a számon.
– És a kisebb urakat?
– Hát, még őket sem. Hacsak az említett nagyúr nem.

Itt nem kívántam a beszélgetést folytatni. Bizonyára így is nagy hibát követtem el. Használtam volna ki Zsófi felfokozott érdeklődését arra, hogy a kisebb-nagyok urak, pontosabban az ő hatalmuk iránti tiszteletre hívjam fel a figyelmét idejekorán! Délután akár ki is állhattunk volna az Andrássy útra, üdvözlőn, esetleg valamilyen kora tavaszi virágcsokrot vagy zászlócskát szorongatva. Ha mindehhez még hozzávesszük a fenn köröző helikoptereket, lehet mondani: nevelési célra felhasználható élménytől fosztottam meg a kisebbik lányomat. Isten! Haza! Család!

Fő a sorrend és a rend, amelyben mindenki helyre kerül.. Nem, Zsófinak nem beszéltem erről, hiteltelen is lettem volna, hiszen tőlem már mást hallott, azt, hogy első a Gyerek! (Ebben nevelkedett Blanka is egészen kicsi korától.) Zsófi így nem kapott helyretevő prédikációt, viszont azt tapasztalta, hogy a hatalom említett megnyilvánulásai az apját nemigen hozták lázba, mondhatni: sem a megnyilvánulások, sem magának a hatalmasságnak a jelenléte nem kerítették hatalmába.

De ez függetlenség (függetlenkedés) – neveltetésem ide vagy oda – nem tartott sokáig. Zsófi változtatott ezen, méghozzá pillanatok alatt! Ő ugyanis fantáziát látott a dologban, és attól fogva mással sem tudtam egy jó ideig foglalkozni, mint az említett államférfiúval, akinek látogatása így mégiscsak élménnyé formálódva marad meg emlékezetemben (talán Zsófiéban is), pontosabban: blogbejegyzésemben.

Zsófi ezzel a felkiáltással indított:

Játsszunk nyomozósat!

Nyilván arra gondolt, ha sem Putyint, sem a díszkíséretének a tagjait nem fogták még el, akkor van itt még nyomozni való.

Te leszel Poirot, és Mrs. Lemmon, és épp jön Hastings kapitány! Jó? No, beszélj!

Így kezdett el Poirot Putyin után nyomozni a pesti Király utcán, majdnem a Lövölde térig végig. Jó hangosan: Zsófi, illetve Mrs. Lemmon egy-egy saroknyit előrerollerezve kiáltozgatott vissza, hogy ki beszél és hogy mit mondjon. Nem először voltam Poirot kinn az utcán... Egyébként Hastings is szoktam lenni (múltkor a sarki hentesnél meg is csodáltak), de Putyin még sosem voltam (álmomban sem!). Most meg helikopterek köröztek felettem, meg mesterlövészek vigyáztak rám. Az utcán tucatjával álló rendőrök bizonyára meglepődtek volna, ha igazoltatásnál hirtelen nem tudtam volna eldönteni, hogy Vlagyimir vagyok-e vagy Hercule...

Azt hiszem, csak Zsófi tudta volna megmondani, hogy az adott pillanatban épp kinél is tartottam – az egymásba bonyolódott eseményszálakkal egy idő után csak ő szokott tisztában lenni. Képes lett volna ott az igazoltató rendőrök előtt is (rendezői) dühbe gurulni, ha kiestem volna szerepemből. No, szerencsére nem igazoltattak. A játékot így otthon is folytathattuk. Blanka is kapott gyorsan szerepet (nem tetszett neki). A nagyszobánk ezúttal a miniszterelnökségi vadászkastély szalonja lett (a csillár karjaiból trófea-szarvak), ahol Poirot végül (végre!) leleplezte a bűnöst (akinek bűne: Rózsa kisasszonytól elrabolta, no nem az óráját, hanem a tűz lelke nevű drágakövet).

Folytatódhatott volna a játék, de feleségem szólt: az igazi Vlagyimir már a spájzban van, s ha a szegedi vonatot el akarom érni, indulnom kellene. A szózat a konyhából hallatszott, ami közelebb esik a spájzhoz, mint a vadászkastély szalonja, így hittem neki. Poirot tehát fogta a laptopját, és olyan sebességgel, mintha Hastings repítené sportkocsin, kivágtatott a pályaudvarra, a hölgyeket lovagiatlanul egyedül hagyva.

Ha nem vágtatott volna ez a blogbejegyzés sem született volna meg.

Au revoir!

Válogatás A szerző korábbi blogbejegyzéseiből

Apablog - Mint a kámfor

Apablog - Kolbászbaleset?

Apablog - Hideg húsvét Endrééknél

 

2015 április 02. Raffay Endre

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás