Család

„A többieknek már van…” Kortársak befolyása alatt

A hatéves fiú nem hajlandó hordani a neki vásárolt cipőt. Azt mondja, a többiek nem a Tescóból vásárolnak… A 10 éves lány át akarja szúratni fülét. "A többieknek már van…” – bizonygatja. A tinédzser olyan buliba akar menni, ahol – a szülő számára nyilvánvalóan – alkoholhoz is hozzájuthat. Azzal érvel a rábólintás reményében, hogy ha nem engedik el, elveszíti az összes barátját.

A kortársak véleményének elsődlegessége természetes jelenség: a testileg-lelkileg egészséges és érett gyerekek egy idő után a szüleik helyett inkább a barátaik véleményére hagyatkoznak. Szerencsés esetben ez a befolyásolás ártalmatlan kimenetelű. De mi van például az alkohol- és kábítószer-fogyasztással? Vajon segíthetünk-e abban, hogy gyermekünk úgy őrizze meg az egyéniségét, az otthonról hozott értékeit, hogy a baráti társaságban elért pozíciója ne rendüljön meg? Természetesen igen, de csak akkor, ha elfogadjuk: azzal, hogy nem szorul mindenben a segítségünkre, nem kell etetni, pelenkázni, ide-oda vinni, nincs vége a szülői feladatoknak: a finomhangolás, a napi rendszeres, türelmes és aprólékos munka csak most következik:

  • Építsük, és ne romboljuk az önbizalmát! Azok a gyerekek, akik jól érzik magukat a bőrükben, kevésbé befolyásolhatók.
     
  • Gyakran kérje ki a véleményét: "Szerinted mit csináljunk a hétvégén?”; „Döntenem kéne, hogy kire szavazzanak a választásokon... Átnéznéd ezeket a cikkeket, és segítenél abban, hogy kit kellene támogatni?" Amikor a szülők értékelik a gyerekeik véleményét, ezzel növelik az önbizalmát, mert a gyermek látja, hogy ő is képes jó döntéseket hozni és a véleménye is számít. Így kisebb a valószínűsége, hogy vakon behódol a nyomásnak.
     
  • Ösztönözni kell őket, hogy vegyenek részt pozitív tartalmú tevékenység(ek)ben: a zene, a sport, a cserkész vagy más ifjúsági – esetleg önkéntes – csoportokban való tevékeny jelenlét fokozhatja a gyermek önbecsülését, hiszen körülveszik a társak, akik osztják a csoport nézeteit, előremutató céljait. Az iskola utáni tevékenységek amúgy is segítenek elütni az időt, így a gyereknek kevesebb az esélye (és az ideje) az esetleges negatív példák követésére.
     
  • Hallgassa meg a gyermekét! Az a célunk, hogy segítsük a bölcs döntések meghozatalában. Ez azt jelenti, hogy a szülő – folyamatosan, és nem kampányszerűen – támogassa abban, hogy a fontos kérdésekben felelősségteljes magatartást tanúsítson. Ennek a legjobb módja, hogy minőségi időt szánunk arra, hogy rendszeresen beszélgessünk ezekről a bizonyos fontos kérdésekről. Ha például megnézünk együtt egy tévéműsort, amely egy adott és aktuális problémával foglalkozik, később beszéljük át vele. Ha jól kérdezünk – pl. "Te mit tettél volna ebben a helyzetben?" –, akkor érzi, hogy nem csak színjátékról van szó: valóban tiszteletben tartják a véleményét.
     
  • Ösztönözni kell a gyermeket, hogy egy esetleges kritikus helyzetekben azt sugallja a kortársaknak, van más, jobb lehetőség is. Ha például egy barátja alkohollal vagy kábítószerrel kínálja, nehéz nemet mondani presztízsveszteség nélkül. A kategorikus elutasítás helyett szolgáljon más alternatívával: ”Inkább menjünk moziba, most vetítenek egy jó filmet!”, vagy: „Miért nem próbáljuk ki az új bringámat a parkban…?" stb. A terelés mikéntjét persze ő találja ki, mert nem lesz hiteles.
     
  • Erőltetett haverkodás helyett egyszerűen ismerje meg a gyermeke barátait. Kapcsolja be a házat az iskola utáni vagy hétvégi törzshely-keringésbe. Az ára néhány pizza vagy meleg szendvics, némi ricsaj, egy kis rendetlenség, de így legalább képben lesz, ami a kortársak véleményét, viselkedését, attitűdjét illeti. Ráadásul, házon belül majdnem biztos, hogy a gyerekek és barátaik nem használnak kábítószert és/vagy alkoholt.
     
  • Ki lehet dolgozni egy menekítési tervet is arra az esetre, ha a gyerek olyan helyzetbe kerül, amit nem tud kezelni. Találjunk ki egy kódolt üzenetet, ami azt jelenti, „Gyere azonnal értem!" Az egyik családban az volt a szignál, ha a gyerek azt mondta a telefonba: „Betti néni jobban van már?" Amikor ez elhangzott, a szülők további kérdések feltevése nélkül kocsiba vágták magukat, és mentek a lányukért a szövegbe észrevétlenül belefűzött helyszínre.
     
  • Egyszerűnek tűnik, a saját példánkból viszont pontosan tudjuk, milyen nehéz NEM-et mondani. De meg kell tanulnunk, és a gyerekeknek is meg kell tanítani. Néha úgyis a legrövidebb válasz a legegyszerűbb... Szerepjátékokkal megeleveníthetünk olyan helyzeteket, amelyben azt kell mondania: „Köszönöm, nem!” Kedvesen, de határozottan. Segítsünk olyan mondatokat is kitalálni, amelyek helyettesítik a NEM-et: „Sajnos, nem leszek a városban azon az éjszakán”, "Az edzőm azt mondta, a gyógyszerek (vö. drogok) rontják a teljesítményemet", és természetesen a legrégebbi, de még mindig hatékony varázsmondat: "A szüleim meg fognak ölni… "


Érdemes más szülőkkel is átbeszélni a lehetőségeket, már ha a felnőtt közösség hajlandó szembenézni az esetleges kritikus helyzetekkel  A szülői értekezleten, vagy például a szomszédokkal folytatott beszélgetések során ugyanis kiderülhet, hogy mégsem mindenki maradhat ki egész éjjel... Azt is „felfedezhetjük”, hogy más gyereknek is kell házimunkát végeznie, kutyát sétáltatnia, kisebb testvérekre vigyáznia. Amikor a gyerek tisztában van azzal, hogy valójában mit várnak el otthon a többiektől, akkor jobban fogja majd kezelni társai olykor túlzó állításait.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás