Blog Vágó Piros Gyere játszunk színházasdit!

Gyere játszunk színházasdit!

Tegnap este alig jutott időm a vacsorára, úgy kellett bekapkodnom az utolsó falatokat, mert már kezdődött az előadás. Türelmetlen csengetés jelezte, hogy ideje elfoglalnunk a helyeinket. A második sorba szólt a jegyem, ráadásul az elsőben nem is ült senki. De még így sem láttam tökéletesen, mert egy köntös belelógott a képbe… 

Zalán fürdőköpenye, ami az ágy karfájára volt felakasztva. Egy bűvészelőadásra kaptam meghívást, ahol pár trükk után jött is a szünet. Nem a szokásos büfé-túrára indultam, hanem a konyhába, elpakolni a vacsora maradékait. Az előadás hamar folytatódott, a közönség pedig a végén lelkes tapssal díjazta az ifjú bűvész-tehetséget.

Na, ez a jó az őszi-téli időszakban.  A hosszabbra nyúlt sötét estéken máshogy vagyunk együtt. Ilyenkor gyakrabban fordul elő, hogy Zalán például színházat rögtönöz. Egyszer csak elkezdi behordani a lakásban fellelhető összes széket a szobájába, (ez a színházasdi legbiztosabb jele), aztán elmélyülten rajzolni kezd, (készülnek a jegyek), néha ollót vagy ragasztót, (netán segítséget) kér. Van, hogy egy nagyobb, kiszuperált kartondoboz a színpad, de van, hogy a saját, mágneses színház-készletét húzza elő. Ilyenkor az abban található összes lehetséges variációt előadja, a Piroska és a farkastól kezdve a 3 kismalacig. Máskor meg behúzzuk a függönyt, hogy az utcai lámpa fénye se zavarjon, lekuporodunk Zalán szobájában és elővesszük a diavetítőt, hogy kifulladásig meséljünk. A legjobban azonban azt szeretem, amikor a társasjátékok kerülnek elő.  Zalánnak a Magyar népmesék a kedvence, nekem a Carcassonne és a Qwirkle. Taktikázni, számolgatni mindegyikben kell, de persze némi szerencse is szükségeltetik hozzá. Ha meg csak rötyögni szeretnénk, akkor elő az unoval!

Gyerekkoromban nálunk a rablórömi volt a nyerő. Nagymamámmal nagyon sokat játszottunk, de nem ám sima kártyával! Kaptunk valahonnan egy fadobozos verziót, amiben a számokat és a figurákat műanyag lapocskákra pingálták rá, és egy szintén fából készült állványra lehetett őket szép sorban felrakni. Nemrég megtaláltuk a készletet és persze rögtön lecsaptam rá. Nagyim hasonló intenzitással próbálta a fejembe verni a sakk szabályait is, amit még csak-csak megjegyeztem, na de a játékhoz már nem sokszor fűlt a fogam. Hosszasan töprengeni a másik lépésein, majd az én arra adott feleleteimen?! Na neeeem… Ezt meghagytam inkább az unokatesóimnak.

Azt hiszem, most mennem kell. Mindjárt egy lovagi tornán veszek részt, de csak páholyos-királylányos nézőként. Vagy legalábbis remélem, hogy nem páncélos lovagként…

 

2016 október 27. Vágó Piros

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás