Ajánló

Szily László: Beírás

Iskolai túlélőkalauz apáknak

„Szerencsétlen apáknak soha senki sem árul el egy büdös szót sem előre arról, hogy mi vár rájuk.”

Szily László ma már klasszikusnak mondható apakalauza, a Kitolás 1–2. után újabb kötetet írt a gyereknevelés kínjairól és örömeiről. A Beírás eddigi életük legnagyobb kalandjára, a beiskolázásra és az iskolás évekre készíti fel az apákat. A szerző jellegzetes humorú rajzaival illusztrált szöveg végigveszi a legjellemzőbb iskolai élethelyzeteket, amelyekbe egy apa kerülhet. Válogatott idióták és szociopaták tanácskozása a szülői értekezleten, osztálykirándulás vadidegen alkoholistákkal, gyerekbulik, kínos fogadóórák és a közös tanulás megszégyenítő alkalmai.

Kötelező olvasmány minden érintett apának és anyának, továbbá mindazoknak, akik akik túl vannak ezeken a keserveken, és azoknak is, akik érveket gyűjtenek a gyerekvállalás ellen – vagyis jóformán mindenkinek.

Szily László, a népszerű újságíró és blogger első kötete – melyben szürreális horgászélményeiről számol be – Etetés címmel jelent meg, Kitolás 1-2. címmel pedig mint kezdő apa írt humoros, kétkötetes túlélőkalauzt sorstársainak. A kultikussá vált mű folytatása, a Beírás az iskolakezdés kalandjaira készíti fel az apákat.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás