AjánlóProgram

Indul az aprónép Sziget fesztiválja!

Immáron 15 éve egy hónapra a gyerekek paradicsomává válik a Hajógyári-sziget, június minden szombatján és vasárnapján. Így lesz ez az idén is, június 4-én, azaz szombaton „tárul Miki mókatára": nyit a Generali Gyerek Sziget, ahol több száz féle „tennivalóból" válogathat a család.

Az első hétvégén a gyerkőcök kedvencei húzzák majd a „kiscipő alá valót" a színpadon: friss lemezzel érkezik a Bogár Muzsika zenekar és a Hahó Együttes, de a kicsik legnagyobb sztárja, Halász Judit és az örökös visszatapsot kapó Makám együttes is fellép. Vasárnap táncházzal folytatódik a móka, az Aranyszamár Bábszínház pedig előadja Az erdők könyve című darabot.

Kissé bogarasak...

Mese a picike szentjánosbogárról” címmel most megjelent a Bogár Muzsika zenekar második albuma. A világzenei elemekkel tarkított, változatos, ám mégis egységes módon hangszerelt album, Nagy Bandó András megzenésített költeményeivel, melyet áthat Pálfy Zsolt zenész-színész és meseíró gyermekekhez közvetlenül szóló előadásmódja és Pintér Mónika énekes-zenepedagógus évek óta nagy sikerrel működő zenés gyermekfoglalkozásainak szellemisége.

A hangzásában is megújult, lendületes és interaktív előadásmódban bővelkedő Bogár Muzsika koncert szülőknek és gyermekeknek egyaránt szórakoztató és magával ragadó közös élmény. Június 4-én 11 órakor Magyarország legnagyobb családi rendezvényén, a Gyerekszigeten tartják lemezbemutató koncertjüket.

 

Mindannyian bekapcsolhatjuk az időgépet, a Történelmi Játszótér ugyanis az ötvenes évek Magyarországára visz vissza minket. Az ’56-os Emlékbizottság támogatásával létrejött helyszínen megcsodálhatóak a régi járművek, atyáink kultikus kerékpárjai, de a No megállj csak! Társasjátékban az egész család beszállhat a játékos múltidézésbe, ahol élő játékbábúként haladhatnak együtt a cél, no meg a retro ajándékok felé.

Új színhely A Kalózok Szigete, ahol Kincses térkép, kalózos akadálypálya, ügyességi játékok, kardozás és a kalózok rettegett hét próbája várja a tengerre termett kalandorokat. Nem csak „tengerre szállhatnak" az ifjú csemeték, de a Zuglói Önkéntes Tűzoltóság támogatásával most sokan régi vágyukat is megvalósíthatják, felszállhatnak egy óriási piros tűzoltóautó kormánya mögé is.

Ezúttal is visszatérő téma a kicsik környezettudatosságra nevelése, így a Gyerek Paradicsom helyszínén a környezetvédelem, az egészség és a helyes táplálkozás lesz a középpontban. Ezen a hétvégén például kertészkedni lehet, hogy a Gyerek Paradicsom igazi virágos kertté váljon.

Ha pedig mindez nem lenne elég, továbbra is kalandparkok, sportprogramok, ugrálóvárak, bohóc cirkusz és artista tanoda, kézműves foglalkozások, Kutyaház, Állatsimogató, Baba Játszóház és más programok tömkelege várja az egész családot.

A Gyerek Szigetre a belépés ingyenes, a részletes program pedig a képre kattintva érhető el

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás