AjánlóProgram

A Norvégminta Fesztivál változatos programokkal várja a gyerekeket

Aki június utolsó hétvégéjét Budapesten tölti egy vagy több csemetéjével, ne hagyja ki a Norvégminta Fesztivált, ahol a gyerekek személyesen ismerkedhetnek meg a gyöngybagollyal vagy a terápiás kutyákkal, kézműves foglalkozásokon redizájn tárgyakat készíthetnek, tandemezhetnek és még számos más játékos programon vehetnek részt.

Az Élményakadémia foglalkozásán például megtanulhatják a gyerekek, hogyan adhatnak élményt másoknak, miközben ők is jól érzik magukat, vagy éppen játékos gyakorlatok során tapasztalhatják meg látássérült társaik mindennapi nehézségeit a Vakok és Gyengénlátók JNSZ megyei Egyesületének segítségével. A ritka gyöngybagollyal most közelről is megismerkedhetnek a gyerekek a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány standján, ahol bagolyodút is készíthetnek az érdeklődők.

A kicsit nagyobbak hasznos tanácsokat kaphatnak a biztonságos internetezéssel kapcsolatban a Televele Egyesület és a Reményt a Gyermekeknek Egyesület munkatársaitól, de aktív résztvevőivé is válhatnak az Iskolakultúráért Egyesület interaktív bírósági tárgyalásának.

Játékos foglalkozások és terápiás kutyák várnak minden korosztályt a Kékcsillag Egyesület standján, a Magyar Közlekedési Klub és kecskeméti Forradalom Utcai Óvoda óvodapedagógusai segítségével pedig bárki elkészítheti biciklizéshez láthatósági kiegészítőjét.

A felnőttek sem unatkozhatnak közben, őket élő társasjátékkal várja a NÓRA-Hálózat, ahol Nóra szerepébe bújva találkozhatnak azokkal a kihívásokkal, amelyekkel egy kisgyerekes anyuka szembesül, amikor elindul a munka világába. A Humusz Szövetség és a Retextil Alapítvány apró trükkökkel, mindennapi ötletekkel szolgál kicsiknek és nagyoknak, hogy mennyi mindenre használható fel, amit szemétnek gondolunk, és saját magunk is készíthetünk redizájn tárgyakat.

A számos interaktív fejlesztő foglalkozás mellett színes programokkal, táncelőadásokkal, színjátszó tréninggel és kézműves vásárral is várják a családokat.

Az extrém sportok fellegvárának számító miskolci Factory Arena standján mindkét nap nemes célokért és apró nyereményekért tekerhet bárki, aki arra jár, míg a Presidium tandemjein azzal a szerettünkkel is bekerekezhetjük a Városligetet, aki nem tud kerékpározni.

A Norvég Civil Támogatási Alap által több száz önkéntes részvételével szervezett rendezvény célja, hogy bárki megismerhesse és megtapasztalhassa, hogy milyen sokrétű és értékes a civil szervezetek munkája, és minden résztvevő új ismeretségekkel, élményekkel gazdagodhasson. 
A fesztivál házigazdája Hajós András lesz.

 

A részletes program

2015.06.26. PÉNTEK

17:00

Sziporkák – Romhányi József műveiből
Abakusz Műhely diákjainak előadása

14:00-16:00

Élmény tőlünk nektek - találd fel magad a telepen! 
Hogy tudsz élményt adni másoknak, miközben Te is jól érzed magad? Az Élményakadémia foglalkozása gyerekeknek.

16:00-17:00

Legyél te a Bíró! 
Az Iskolakultúráért Egyesület interaktív bírósági tárgyalása felnőtteknek.

10:00-12:00

Játsszunk együtt a barátságos internetért! 
Mit tegyünk, ha zaklatnak az interneten? Hogyan válhat a web barátságos, biztonságos találkozóhellyé? A Televele Egyesület foglalkozása felső tagozatos diákoknak. Regisztráció >> 

14:00-16:00

Mozdulj Te is!
Az Abakusz Egyesület játékos gyermek-színjátszó tréningje.

NÓRA a rengetegben – életnagyságú társasjáték 
NÓRA-HÁLÓZAT élő társasjátékban mindenki NÓRA szerepébe bújva szembesülhet a kihívásokkal, amelyekkel egy kisgyerekes anya szembesül, amikor elindul a munka világába.

Bőröndbe zárt sötétség 
Vakok és Gyengénlátók JNSZ megyei Egyesületének standján a látogatók játékos gyakorlatok során próbálhatják ki, milyen helyzetekkel szembesülnek vak társaik, illetve személyesen is megismerkedhetnek velük.

Kinyitni a világot
​ A Presidium Egyesület standján kézműves vásárral várja a látogatókat és bemutatja számukra a fogyatékos embereket segítő munkáját. A speciális tandemjük és kerekesszékes kerékpárjuk segítségével ép és fogyatékos emberek egyaránt kerékpározni is indulhatnak a Ligetben.

Nulla hulladék Stand
Humusz Szövetség standján az érdeklődők megismerhetik, mennyi mindenre használható fel, amit szemétnek gondolunk, és saját maguk is készíthetnek redizájn tárgyakat.

Találkozás a gyöngybagollyal
A ritka madarat közelről is megismerhetjük a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány standján, ahol bagolyodút is készíthetnek az érdeklődők.

Tekerjünk együtt! (péntek-szombat) 
A miskolci Factory Arena standján nemes célokért és apró nyereményekért tekerhet bárki, aki arra jár.


06.27. SZOMBAT

10:00-12:00

Minek járunk iskolába?

Uccu – László Flóra, Neo – Mányik Richárd, Melegség és megismerés – Kövesi Györgyi
Hogy viszonyulnak a diákok az eltérő kisebbségekhez? Az érintettekkel való találkozás, őszinte beszélgetés hogyan tudja növelni az ismereteiket és a nyitottságukat a másik felé?

10:00-12:00

Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen 

Mit tehetsz a neten terjengő gyűlölet ellen? A Reményt a Gyermekeknek Egyesület foglalkozása fiataloknak. Regisztráció 

18:00-20:00

A Csodatevő csikóhal meséi
A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának performansza a reprodukciós jogok témáját járja körül több oldalról, szatirikus elemekkel.

Rythm of Respect
A BAGázs-os diákok táncelőadása

Kutyás terápia testközelből 
Játékos foglalkozások és terápiás kutyák várnak minden korosztályt aKékcsillag Egyesület standján.

Interaktív műhely 
Az érdeklődők kipróbálhatják a 3D modellezést és nyomtatást, agyagozást valamint megismerhetik az INOKA autistákkal folytatott munkáját és magukat a termékeket is megtekinthetik.

Védd a forrásokat!
A Gyermekekkel a Természetért Egyesület játékokkal várja a gyerekeket, melyek során a forrásvizek fontosságát ismerhetik meg.

Retextiland
Régi ruhákból készíthetnek új fonalakat a résztvevők és megcsodálhatják a Retextil Alapítvány termékeit. A nap során létrejövő termékek egyrészt hazavihetőek, másrészt egy közös performansz során válhatnak teljessé.

Légy látható! 
A Magyar Közlekedési Klub és kecskeméti Forradalom Utcai Óvoda óvodapedagógusai segítségével bárki elkészítheti láthatósági kiegészítőjét!

 

A programok ingyenesek, de a résztvevő civil szervezetek adományokat elfogadnak. 

A műhelymunkákon való részvétel regisztrációhoz kötött.

A részletes program itt található

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás