Ajánló

„Kis”-testvéri ramazuri óvodásoknak cirkusz- és bábszínházzal

Budapest, 2019. 01.21. – Fények és árnyékok, zene és bábok, sok humor és mozgalmasság várja a 3-5 éves korú gyermekeket és gondviselőiket az AppArt Ejha című előadásában. A Wesselényi utcában található színházi térben ez az első óvodásoknak szóló előadás. A valós történetek alapján készült darab bemutatójára 2019. január 26-án kerül sor.

 

Sok gyermek vágyik testvérre, ám amikor tényleg „beköltözik” egy kisbaba a mama pocakjába, a hír vegyes érzelmeket vált ki. Az elsőszülött ugyanis tudat alatt fél attól, hogy az újonnan érkezőt jobban fogják szeretni a szülei, mint őt.

És valljuk be, kap is erre utaló jeleket. Amikor testvére születik, az oviskorú „nővér” vagy „báty” nemcsak a szülők eddig osztatlan figyelmét kénytelen nélkülözni, nemcsak az együtt töltött idő csökken, hanem elveszít számos biztos pontot, amibe kapaszkodhatott. Lehet, hogy a szülők helyett más viszi mostantól oviba vagy különórára, felborul az eddigi napirendje, lehet, hogy másik szobába kell költöznie, vagy éppen az ágyát vagy a szekrényét kell átadnia a picinek. A kistesónak.

A kisebb testvér létezéséhez való alkalmazkodás, a vele való viszony kialakítása áll az AppArt Ejha című előadásának,í középpontjában amely az alkotóműhely első small size projektje lesz, Márton Gábor Csaba rendezésében: az előadás célközönsége a 3-5 éves korosztály és szüleik. Gábor korábban ösztöndíjasként részt vett a világ csecsemő- és totyogós színházait összekötő Small Size Network rendezésében megvalósuló Wide Eyes fesztiválon, Írországban. A rendező munkatársa Bakonyvári L. Ágnes színész-drámatanár, tanító és óvodapedagógus. Gábor és Ágnes közösen alapították az AppArtot, amelyben az előadó-művészeteket a társadalmi érzékenyítés eszközeként alkalmazva keresik a lehetőségeket. A darabot valós történetek alapján Fabacsovics Lili írta. Az előadás a cirkusz-, a mozgás- és a bábszínház eszköztárát vegyítve gondolkodtatja el nézőit arról: mi is történik egy gyermekkel akkor, amikor kistestvére születik? A történet szereplőit, a nővért és az éppen érkező kisöcsit Kámán Orsolya színész, táncos és Ivanics Tamás bábszínész alakítják. Az előadás látványát Sátor Dénes formatervező, zenéjét egy amerikai művész, Ellie Davis jegyzi.

A premierre 2019. január 26-án kerül sor, és rögtön két előadásra, 10.00-kor és 15.00-kor várják nézőiket az alkotók, akiket az előadás után egy teával is várják, hogy tovább beszélgessenek és játszanak a témáról. Jegyek az appart.hu-n kaphatók. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás