Ajánló

Gyarmati Katalin: Kamaszmentő - Hogy ne menjünk egymás agyára?

Segítség, kamaszodik a gyermekem! Akinek ez a mondat már hagyta el a száját, vagy egynél többször jutott már az eszébe, annak ajánlott, hogy mielőbb vegye kézbe a Kamaszmentőt, a Tea Kiadó legfrissebb könyvújdonságát. A kamaszkor egy igencsak hajmeresztő szakasz nemcsak a gyerkőcök, de a szüleik életében is, de a jó hír az, hogy átvészelhető, még akár ép ésszel és ép lélekkel is. Hogyan? Ehhez ad igen hasznos iránytűt könyvében a Kamaszmentő szerzője, Gyarmati Katalin.

Mire kamasz lesz a gyerekünk, már eltelt 12-13 év közösen, hiszen közösen éltük túl a dackorszakot, az önállósodás első lépéseit, az iskolakezdést, a tanárok elvárásait, szóval joggal érezzük úgy, hogy tudunk már valamit a szülőségről. De vigyázzunk, ha kamaszgyerekkel szállunk vitába, az évek alatt megszerzett rutinunk hamar kevésnek találtatik. A Kamaszmentő ilyen helyzetben lehet hasznos útmutató szülőknek, pedagógusoknak, és praktikus tanácsokkal látja el magukat a kamaszokat is megmutatva, hogyan ne menjünk egymás agyára? A kötet segítségével sokkal könnyebben tudunk eligazodni a lélek bonyolult útvesztőjében, mivel a szerző a való életből vett történetek mellett a mindennapokban is jól használható, gyakorlati tanácsokkal mutatja meg a problémákból kivezető utat. Ezt a könyvet olvasva sokkal könnyebbnek láthatjuk a kamasz-szülő-pedagógus háromszög konfliktusait, és elhisszük, hogy - ha nem is varázsütésre-, de kitartó, közös munkával orvosolhatók a bajok. Így a kötet igen fontos darabja lehet családi könyvtárunknak.

Gyarmati Katalin saját gyakorlatából vett történetekből válogatta össze azokat a hiteles élethelyzeteket, melyekben feltárja és bemutatja a szülők és gyermekek lelkét, gondolkodásmódját, és segít a néha már kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feloldásában. Szembesíti olvasóját azzal, hogy egy vitában mindkét fél ember, akiknek nem biztos, hogy megegyezik a véleményük, de minden problémájukra megtalálhatják a megoldást, csak nagy türelemmel, és egymás iránti tisztelettel kell megkeresniük a kivezető utat.

A könyv írója, Gyarmati Katalin mediátorként a civil életben is problémák megoldásában segít a hozzá fordulóknak, mindig kutatva-keresve a felek számára legjobb megoldást. Korábban foglalkozott középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel, majd dolgozott több gimnáziumban is gyermekvédelmi szakemberként, később családgondozóként.  Munkája során a mediátor szakmán belül mindezeket a tapasztalatokat kamatoztatja nap mint nap.

 

2016 november 07. Roxán

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás