A hajléktalanok is szerelmesek! – érzékenyítő mese
A fedél nélkül élők kriminalizálásának idején égetően fontos küldetést teljesít Molnár T. Eszter könyve, A Kóbor Szálló.
A történet főhőse egy „földönfutó”, Hetedhét Hugó, aki egy beszélő macskán keresztül megismerkedik egy – vélhetően budapesti – parkban meghúzódó titokzatos szállóval, és annak egytől-egyik különleges vendégeivel. Van közöttük távoli országból származó, van közöttük tolvaj, macskává változott, varázserejét vesztett bűvész, levitézlett erőművész, nyomorgó utcazenész.
Molnár T. Eszter könyve azért különleges, mert főhősünkkel kapcsolatban egyszer sem találkozunk a „hajléktalanság” kifejezéssel, amiként – a többi figura kapcsán – a „menekült”, a „megélhetési bűnözés” stb. szavakkal sem. De ezeket a kérdéseket is tárgyalja, sőt általában mindennemű idegenszerűséggel szembeni tolerancia kérdését, ám jól belecsomagolva Hugó történetébe, méghozzá úgy, hogy ezekről a sorsokról, élethelyzetekről minél többet megtudhasson a gyermeki olvasó, és ezáltal közelebb érezze a nehézsorsú embereket önmagához.
Hetedhét Hugó egy titokzatos, soha elő nem merészkedő barlanglakóval is kapcsolatba kerül, akiről a történet végén kiderül, hogy ő Viola, Hugó hajdani szerelme, aki szintén hajléktalanná lett. A könyv tehát nem csak a legegyértelműbb helyezetket mutatja be, mint például, hogy Hugónak vannak érzései, például barátkozik egy kutyával, és munkát is szívesen vállal autószerelő műhelyben vagy zöldésgesnél, hanem abba is bepillantást enged, hogy sok hajléktalan honfitársaunknak is van párja, szerelmi élete, épp úgy mint másoknak.
És arról is megmuatat valamit, hogy ha nehéz sorsú embertársaink segítséget kapnak, a sorsukat jó irányba tudják terelni.
Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló, Pagony Kiadó, 2018.
