Ajánló

Évekbe telik, mire kimondják egy gyerekről, hogy autista

Egyre több tanár ismeri fel az autizmus tüneteit, de a gyerekorvosok sokszor még mindig tanácstalanok a problémával szemben. Így aztán hiába mennek orvoshoz a szülők az első tünetek észlelésekor, általában három évbe telik, mire tényleg diagnózist kapnak. A Mars Alapítvány kampányt indított az autizmus világnapján, hogy minél többen felismerjék az autizmus tüneteit. 

Hiába vesznek észre autizmusgyanús tüneteket egy gyereken, még mindig majdnem három évbe telik, mire tényleg felállítják a diagnózist. Ez az autista gyerekek szüleinek és pedagógusoknak segítő Mars Alapítvány felméréséből derült ki, amelyben közel 400 szülőt kérdeztek meg az autizmus-diagnózis menetéről. Az alapítvány szerint ez a három év elvesztegetett idő, hiszen időben és kellő intenzitással indított korai fejlesztéssel hosszú távon is sokat lehetne segíteni a gyerekeken.

“A családok úgy igyekeznek minél hamarabb válaszhoz jutni, hogy egyszerre több helyen indítják el a diagnosztikai folyamatot. A legtöbben 2-3 intézményben járnak, de olyan családok is vannak, akik hat, vagy több helyen is próbálkoznak” – mondta Szilvásy Zsuzsanna, a Mars Alapítvány igazgatója.

Tíz évvel ezelőtt az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) már elkészítette ugyanezt a felmérést, ezért az adatok összevetésére is lehetőség van. Kiderült, hogy 2008-ban a családok 26 százaléka 2-3 vizsgálaton vett részt a diagnózis felállítása után, mára viszont ez az arány 13 százalékra csökkent. Szilvásy szerint “biztató, hogy jobban bíznak a szülők a diagnosztikus rendszerben, a diagnózis megállapítása után már nem akarnak újra és újra megbizonyosodni a diagnózis helyességéről”. 

A Mars Alapítvány az április 2-i Autizmus világnapja alkalmából országos információs kampányt indít, hogy az érintett családok minél hamarabb eljussanak a szükséges vizsgálati helyre. Az Alapítvány kampányával elsősorban az egészségügyben dolgozókat célozza. Az autista gyerekeket nevelő családokat bevonva olyan plakátokat helyeznek ki szerte az országban az orvosi rendelőkben, amin az autizmus különböző tünetei láthatóak. A plakátokat a Mars Alapítvány juttatja el mindenkinek, aki szeretne bekapcsolódni a terjesztésbe. A kampányról itt talál további információkat. 

A teljes cikk az Abcúgon olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás