Adj teret 2014

Mikulásváró dzsesszkoncert gyerekeknek – gyerekektől: ADJ TERET A TEHETSÉGNEK! 3. gálaest

Az  ADJ TERET A TEHETSÉGNEK! Kölöknet–koncertek az MVM együttműködésével elnevezésű program harmadik, egyben befejező részét a könnyedebb műfajnak szentelték, a zeneirodalom klasszikusai után a dzsesszé volt a főszerep.

Megelevenedett zenében Tom & Jerry (és a méhek), szólt a Donka Blues, de még dudaszó is felcsendült Mikulás előestéjén, 2014. december 5-én az IBS OC Színpadán.

A D.A.S. Trió villámlátogatást tett a Tárogató úton, mivel éppen a konzervatóriumok zenei versenyéről estek be, s a szerzeményük eljátszása után rohantak is vissza oda, hogy átvegyék a nekik járó elismerést.  A triót 2013 tavaszán hívta életre Nagy Ábel és Kéry Samu, Fábry Adonisz később csatlakozott hozzájuk, a nevük kezdőbetűje alkotja a formáció elnevezését. A tizenéves fiatalokból álló együttes saját dalokat játszik – egy pár jazz standard igen egyéni feldolgozása mellett.

 

Az est során két Benjámin is fellépett, mindketten a XX. kerületi Lajtha László művészeti iskolából jöttek. Közös a két tehetséges növendékben az is, hogy mindkettőjüknek Mizsák István a tanára. Mizsák Benjámin 7 éves kora óta tanul zongora és ütő szakon. Noha virtuóz módon játszik xilifonon, most egy másik különleges hangszert is hozott: a marimbát is megszólaltatta a közönség nagy örömére.

 

Ezután a másik névrokon, Mohácsi Benjámin varázsolta el a közönséget, hiszen az aprócska fiú fölé szinte fenyegetően meredt a hatalmas dob, amelyet aztán maximális koncentrációt mutató játékával szelídített meg. Ekkor már sajnáltuk, hogy a gálaesten fellépők számára időkorlátokat állítottunk, mert szinte mindegyik fellépőt, így a dzsesszdobolást tanuló 11 éves ifjú tehetség műsorát is elhallgattuk volna még egy darabig.

 

Ezen az estén a népzenének is helyet szorítottunk: jobban megfért ez az egy dudás ebben a csárdában, mintha két romantikus klasszikus között kellett volna megszólaltatnia különleges hangszerét. Berkes Péter 2006-ban kezdett furulyát tanulni. A fáma szerint, ha a diákok az órán jól viselkedtek, akkor tanáruk jutalomból dudált is nekik. A fiatalember ekkor döntötte el, hogy ezen a hangszeren fog tanulni. Évek óta rendszeresen fellép különböző versenyeken, rendezvényeken, s feltételezhetően mindenhol annyira megkedvelték, mint az IBS OC Színpadon, ahol az est végén ő nyerte el a közönség szívét, ezzel együtt a Rózsavölgyi Zeneműbolt által felajánlott közönségdíjat.

 

Mihalicza Csenge 2013-ban a „Diridongó” zeneszerzői pályázaton első helyezést szerzett, majd egy évvel később a Horgas Eszter által meghirdetett „Vörös rébék” összművészeti megmérettetésen különdíjat kapott zeneszerzés kategóriában. Így kézenfekvő választásnak tűnt, hogy az ADJ TERET A TEHETSÉGNEK! pályázaton és koncerten is saját szerzeménnyel rukkoljon elő. A koncertmester, Lukácsházi Győző kérdésére, hogy jelenlegi tanulmányai közül –zeneszerzés, zongora – melyik lesz a fő szaka, nagy biztonsággal rávágta, hogy mindkettő. A közönség pedig meggyőződhetett róla, hogy valóban mindkettőben tehetséges az egyébként igen szerény, de elhivatott növendék.

 

A változatos műsor záró számát az Orca Juvenile Community, vagyis az Ifjú Orkák Közössége prezentálta. Az Anthony Maya, Povázsay Patrícia Jázmin, Láng-Miticzky Roland és Mike Mátyás alkotta együttes tagjai 2011 óta zenélnek együtt a Kiss Zenede AMI keretein belül. A klasszikus repertoár mellett rendszeresen játszanak kortárs populáris előadóktól is: ezen az estén a népszerű kaliforniai punkrock banda, a Green Day egyik világhírű slágerének feldolgozását hozták el, ami méltó lezárása volt a három koncertből álló rendezvénysorozatnak, noha a pályázat éppen az ellenkezőjéről szólt, mint a dal: a megtört álmok helyett utat (és teret) engedett a tehetségnek és a nagyratörő elképzeléseknek.

A december 5.-i koncert programja ez volt

D.A.S. Trió (Budapest): Nagy Ábel, Kéry Samu, Fábry Adonisz
Donka blues

Mizsák Benjámin (Budapest)
Balázs Oszkár: Bolgár tánc

Mohácsi Benjámin (Budapest)
E. Kopetzki: Waltz for a Clown

Berkes Péter (Göd)
"Kanászhangverseny" Dudanóták Kodály-gy.

Mihalicza Csenge (Budapest)
Tom&Jerry és a méhek

Orca Juvenile Community (Budapest): Anthony Maya, Povázsay Patrícia Jázmin, Láng-Miticzky Roland és Mike Mátyás
Green Day: Boulevard of Broken Dreams

 

Ezúton köszönjük meg mind a támogató MVM Zrt., mind a pályázók, valamint tanáraik és családjuk részvételét a programban! Legalább akkora öröm volt hallgatni a növendékek játékát, mint meggyőződni arról, hogy a könnyedebb és egyre inkább elektronikus műfajok térhódítása mellett a hangszeres zenének is szép számmal akadnak ifjú és tehetséges művelői.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás