ISKOLAKERESŐ

Friss adatokkal segítünk a megfelelo iskola kiválasztásában! Friss adatokkal segítünk a megfelelo iskola kiválasztásában!


 ISKOLÁT KERESEK »

?

Kanyarójárvány Görögországban és Franciaországban

A Görög Betegség-felügyeleti és - megelőzési Központ adatai szerint Görögországban 2010. január 29 - július 20. között 125, laboratóriumi vizsgálattal igazolt kanyaró megbetegedést regisztráltak. A francia egészségügyi hatóság adati szerint Franciaországban erősödik a 2008-ban megkezdődött kanyarójárvány, 2008 januárja és 2009 decembere között 2148 kanyaró megbetegedést jelentettek, 2010. január-május között 1 972 beteget regisztráltak. Mindezek ismeretében az Országos Epidemiológiai Központ 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált gyermekekkel nem javasolt nemzetközi utazást tervezni.  

>>

Hirdetés

A „mindenható” televízió és a gyermekek kapcsolata

A témával foglalkozó szakemberek mindegyike egyetért azzal, hogy mára a gyermekkori nevelés és fejlődés egyik eszközévé vált a televízió. Már a 60-as években felismerték a „csodadoboz” személyiség formáló hatásait és azóta is sűrűn áll viták középpontjában a gyermekek és a televízió kapcsolata. Most az egyik gyerekcsatorna hadat üzent az erőszaknak és új koncepció alapján alakította ki műsorstruktúráját: érték és szórakoztatás.
 

>>

Nyugdíj sem lesz gyerek nélkül

Magyarországon kevesen dolgoznak, és kevés gyerek születik. Az aktív kevesek vállán nyugszik a jelen (egészségügy, iskola), és a jövő (nyugdíjak) finanszírozása, míg egyre többen és egyre hosszabb ideig fogyasztják a kisebbség által befizetett forintokat. Érdekes dilemma, mi jobb a társadalomnak: ha a nők munkába állnak, ezzel gyarapítva a befolyó adó összegét, vagy ha egyre több gyereket vállalnak, a jövő járulékfizetőit nevelve fel?

>>

Hahó, Öcsi!

2008-10-14 nyomtat

Anyu és Apu nagyon elfoglalt, soha nem érnek rá Öcsivel játszani. Az ötéves kisfiú kalandos útra indul, hogy megszerezze az Időt. Palásthy György 1971-es filmje ma is elvarázsol kicsiket és nagyokat.

Kalandos utazásán Öcsit Kököjszi és Bobojsza,a két Varázslótörpe segíti. Török Sándor mélységesen humánus forgatókönyve, a két törpe játékossága és bölcsessége, a nagyszerű, rengeteg humorral fűszerezett színészi alakítások teszik örökzölddé ezt az 1971-ben készült alkotást. Nagyszerű, tanulságos szórakozás az egész családnak!

A filmet augusztus 15-én, szombaton 14.35-kor, 16-án, vasárnap 9 órakor és augusztus 20-án, csütörtökön 11.25-kor megtekinthetik a Filmmúzeum műsorán.

Hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2009-11-15 22:23:32
Hi! vQelTvG 
Hi! vQelTvG

Hozzászólás
aláírás



 
.